Ahogy a pályázati kiírás címe utal is rá, a pályázat célkitűzései között elsősorban az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó stratégiák támogatását tűzte ki célul valamennyi területtípuson, de különösen a városi területeken, ideértve a fenntartható városi mobilitás és a kibocsátás-csökkentést előmozdító alkalmazkodási intézkedések támogatását.
A város olyan fejlesztést tervez, amely bekapcsolódik a meglévő kerékpárforgalmi hálózatokba, segíti a Csirib és Zichiújfalú felöl érkező lakosok munkába és városközpontba való biztonságos eljutását, és olyan turisztikailag is fontos területeket tár föl, amely már régóta vágyott fejlesztési területe a városnak – nevezetesen a Bikavölgyi patak (Határ árok patak) is elérhető lenne kerékpárral. Amennyiben nyer a pályázat, a Határ út eddig nem aszfaltozott területe a patakig szilárd burkolatot kap és a mára balesetveszélyessé vált Kossuth utca nagy része kiszélesítésre és kerékpársávval való kiegészítésre kerül, továbbá - gyalogos és kerékpársávval - feltárásra kerül a Posta utcai sétány első szakasza.
A tervezett kezdés idén júniusban lenne, a befejezés pedig 2018 május végén. A projekt tervezett összköltsége 348 millió Ft, 100%-os támogatás mellett.
forrás: gardony.hu
Példaértékű ötéves pályára tekinthet vissza a PREbeton Zrt., amely pár fős cégként indulva mára havi 5000 köbméteres gyártással büszkélkedhet. A vállalat alapvetően a Market Csoport igényeinek kiszolgálására jött létre, ugyanakkor a folyamatos fejlődésnek köszönhetően itt az ideje, hogy a piac szélesebb körben is megismerje a termékeiben és a technológiájában rejlő lehetőségeket.