2024.10.12, Szombat

Több százan köszöntötték a Katalinokat

2015.11.27. 08:14

Több százan vették körül Kati néni szobrát szerdán délután a szekesfehervári Liszt Ferenc utcában, ahol az évtizedes hagyományokat követve virággal köszöntötték a névnapjukat ünneplő Katalinokat. A Katalin-nap a Szent Sebestyén templomnál folytatódott, este pedig batyubálon mulatozhatnak a vendégek a Felsővárosi Közösségi Házban.

Szerencsére az idő is kedvezett az ünneplőknek, akik szép számmal gyűltek össze Kati néni szobránál a Belvárosban. A szobrot készítő Kocsis Balázs ihletője Molnár Imréné Boda Katalin volt, aki még 93 éves korában is kitolta a kordéját a piacra. A felsővárosi fertályos asszony, Kati néni szobrát 2001. november 25-én avatták fel, az óta minden évben jó hangulatú köszöntőre gyűlnek össze a Liszt Ferenc utcában álló alkotásnál a fehérváriak.

„Olyan hagyományra emlékezünk, amely nélkül ma Székesfehérvár nem lenne az a város, amit közös otthonunkként szeretünk, amihez ragaszkodunk.” – mondta köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere, aki szerint egy több mint ezer éves városban sokszor követjük el azt a hibát, hogy mindig csak a nagy eseményekre gondolunk vissza, mintha az elmúlt évszázadokban mindig csak nagy események történtek volna, pedig a város mindennapjai adták igazán azokat a hagyományokat, amikre méltán lehetünk büszkék. „Ha nincsenek Kati nénik az adott korokban, ha nincs az az ember, aki elvégzi nap mint nap a munkáját, bármit választott is hivatásul, akkor ez a város ma nem állhatna itt.” – fogalmazott Cser-Palkovics András polgármester, aki köszönetet mondott az alkotónak, Kocsis Balázsnak, aki tehetségével hozzátett valamit a közösséghez, megálmodta Kati néni szobrát, megvívta a saját csatáját és mára a történelmi belváros egyik legjellegzetesebb alkotását tudhatja magáénak.

„Aki megérti Kati néni szobrának megformázott küllemét, biztosan rátalál egy örök érvényű igazságra, hogy sajátos magyar jelenünk és jövőnk hagyományaink megőrzésén alapul. Aki megérti a szobor lényegét, megértheti az egyéniség példamutatását és ezáltal az emberi küzdelmek tettekre sarkalló erejét, azt, hogy a teljes értékű élet nemcsak az anyagiakért folytatott küzdelmekből áll, sokkal  inkább az együttérzésből, szeretetből környezetünk, barátaink iránt.” – mondta az ünnepségen Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője.

A köszöntő szavakat követően Székesfehérvár polgármestere és Felsőváros önkormányzati képviselője egy-egy szál virággal kívánt boldog névnapot az ünnepségen résztvevő Katalinoknak. Az rendezvényen az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportja és a Tilinkó zenekar adott műsort, a harapnivalóról pedig ezúttal is a Hagyományos Piacokért Egyesület és a Fehérvári Polgárok Egyesülete gondoskodott.

A Liszt Ferenc utcai ünnepség után a zenészek és a táncosok vezetésével menet indult a Szent Sebestyén templom előtti térre, ahol Nyárai-Horváth István plébános beszélt Szent Katalin vértanúságáról, majd Vargha Tamás miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszöntötte a megjelenteket. „A novembert beragyogja két királylány, Árpád-házi Szent Erzsébet és Alexandriai Szent Katalin nevének ünnepe. Mégsem rangjuk, hanem erényeik és tetteik miatt emlékezünk rájuk. Képük törékeny, fiatal lányt sejtet, de ha belső értékeiket látjuk, erős, kemény és kitartó asszonyi jellem rajzolódik ki, éppen olyan, mint a felsővárosi asszonyoké. Ők évszázadok óta a hit, a család és a munka szent háromságában nevelik gyermekeiket, és ezt örökítik nemzedékről nemzedékre. Szent Katalin oltalma alatt Felsőváros asszonyai egy értékrendet, a hagyományokat, azok tiszteletét adják örökül nekünk, hogy kapaszkodót találjunk a tisztes munkában, a szorgalomban, a becsületben és a közösség összetartó erejében. Ezekre az értékekre kizökkent világunkban igen nagy szükségünk van!” - fogalmazott Vargha Tamás.

forrás: www.szekesfehervar.hu

Galéria