2024.03.29, Péntek

A tiltakozás ellenére sikeres volt a székesfehérvári földárverés

2015.12.10. 11:34

Hirdetés

Sikeresen elárverezték az előre meghirdetett földrészleteket kedden Székesfehérváron - közölte a Fejér Megyei Kormányhivatal az MTI-vel. A helyszínen egy be nem jelentett esemény során rongálás történt, emiatt a rendőrség büntetőeljárást indított. 

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet honlapján szereplő adatok szerint a székesfehérvári 2-es árverési bizottság kedden kilenc tételt tárgyalt: négy ercsi és öt hantosi, egyenként három hektárt meghaladó földrészletet. A Seregélyesi úti épületben emellett két másik bizottságban folytak az árverések hantosi, gárdonyi, velencei és zichyújfalui földterületekről.
Az árverések lebonyolításában közreműködő kormányhivatal közölte, hogy az előre meghirdetett földrészleteket sikeresen elárverezték. Annak ellenére - jegyezték meg -, hogy a székesfehérvári 2. számú árverési bizottság munkáját a Greenpeace aktivistái próbálták megakadályozni.
A Greenpeace Hungary kedd délután Facebook oldalán jelentette be, hogy a kishantosi biogazdaság által korábban bérelt földek Székesfehérváron zajló árverése ellen tiltakozásba kezdtek. Aktivistáik felmásztak az árverésnek helyt adó Seregélyesi úti épület tetejére, ahova 25 méteres "Földrablás" feliratot festettek lemosható festékkel, valamint egy "El a kezekkel Kishantostól!" feliratú transzparenst lógattak le az árverés termének ablakába. Az aktivisták az egyik árverés termébe is bejutottak, ahol magukat a berendezési tárgyakhoz láncolták. 
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedd este írásban közölte az MTI-vel, hogy egy be nem jelentett rendezvény kapcsán több embert igazoltattak kedden Székesfehérváron a Seregélyesi úton. Az ügyben a Székesfehérvári Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

mti

fotó: agroinform.com

Galéria

GazdaságföldárverésFejér Megyei Rendőr-főkapitányság