2024.10.14, Hétfő

Szeptemberig több magyar turista járt Horvátországban, mint tavaly egész évben

2015.09.07. 14:01

Augusztus végéig több magyar turista járt Horvátországban, mint tavaly egész évben, és a növekedés üteme alapján év végéig a látogatók száma megközelítheti az elmúlt 20 év rekordját.

Augusztus végéig több magyar turista járt Horvátországban, mint tavaly egész évben, és a növekedés üteme alapján év végéig a látogatók száma megközelítheti az elmúlt 20 év rekordját - mondta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője hétfőn az MTI-nek.

    Marin Skenderovic közölte: az év eddigi nyolc hónapjában már 404,5 ezer magyar turista járt Horvátországban, ahol 2,241 millió éjszakát töltöttek, a mutatók egyformán 17 százalékkal bővültek. Ez a horvát turizmus számára legfontosabb tíz küldő állam között a legnagyobb mértékű növekedés, ugyanakkor  az adatok már most meghaladják a tavalyi egész éves látogatottságot.
    A múlt évben összesen 397 ezer magyar vendég 2,153 millió éjszakán át tartózkodott az adriai országban - idézte fel a turisztikai szakember.
    December végéig ugyanakkor minden bizonnyal meg is közelíti a 2005-ös rekordévet, akkor ugyanis 453 ezer magyar vendég 2,405 millió éjszakát pihent Horvátországban, és a mostani előrejelzések alapján szeptemberben is több tízezer magyar vendéget várnak.
    Horvátország az év eddig eltelt nyolc hónapjában 10,448 millió külföldi turistát fogadott, 7,8 százalékkal többet, mint a tavalyi hasonló időszakban. A vendégéjszakák száma 6,4 százalékkal emelkedve 60,078 millióra nőtt.
    Az eddigi nyolc hónap vendégszámát illetően jelenleg a 7. helyen állnak a magyarok, vendégéjszakák tekintetében pedig a 9. helyen.

Galéria