Idén május 4-én kerül sor a Futókörök Napjára, amelyen a futókörökkel rendelkező helyszínek vehetnek részt.
A Szabadidősportesemény-szervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szerdai beszámolója szerint a települések március 17-ig jelentkezhetnek, a verseny rendezőit pedig a SZEOSZ elnöksége választja ki, majd március 21-én ismerteti a résztvevő helyszínek listáját.
Az országos szabadidősport-rendezvényre ötödik alkalommal kerül sor. A Futókörök Napján azok a települések és helyszínek versenyeznek, amelyek rendelkeznek futókörrel, és az az állomás nyer, ahol a legtöbb kilométert teljesítik a futók.
Tavaly Kaposvár győzött, ahol az indulók összesen 10 508 kilométerrel zártak. A 2024-es évben az összes helyszínen 10 364 futó 80 724 kilométert teljesített.
A SZEOSZ 2019-ben alakult azzal a céllal, hogy minél fejlettebbé tegye a hazai szabadidősport-rendezvényeket. Az akkori 27 alapító tag létszáma mára csaknem százra emelkedett.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.