Az utazóközönség visszajelzései alapján változnak, egyszerűbbé válnak a kutyák és gazdáik utazására vonatkozó szabályok a MÁV-csoportnál: keddtől minden helyjegyes vonaton szállítható kis- és közepes termetű (20 kilogrammnál nem nehezebb) kutya zárt doboz nélkül, csupán póráz és szájkosár használata mellett.
A MÁV Zrt. azt közölte az MTI-vel, hogy a többi utas biztonsága érdekében ugyanakkor a kutyáról az utazás során sem a pórázt, sem a szájkosarat nem szabad levenni, illetve a jegyvizsgáló kérésére az állat érvényes - egy évnél nem régebbi - oltási igazolványát is be kell mutatni, valamint továbbra is kutyajegyet vagy kutya országbérletet kell váltani az állat számára.
Emlékeztettek, hogy a nyári és kora őszi időszakban - teszt jelleggel - már ezekkel a kedvezőbb feltételekkel szállíthatták kedvenceiket az utasok a balatoni InterCityken és expresszvonatokon.
Hangsúlyozták, hogy a 20 kilogrammnál nehezebb, nagytestű kutyák változatlanul csak a nem helyjegyes vonatokon és csak a kocsik peronján szállíthatók, az utastérbe nem vihetők be.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.