A magyar haltermelés újabb "mérföldkövének" nevezte az agrárminiszter kedden az új brand, a Balatoni hal eredetmegjelöléssel ellátott, uniós oltalom alatt álló termékek megjelenését.
Nagy István Balatonbogláron, sajtótájékoztatón leszögezte, bár sok kritika érte - főleg a Balatonnál - a halászati tevékenység 9 évvel ezelőtti leállítását az ország természetes vizeiben, ma már nem férhet hozzá kétség, hogy jó döntés volt. Ezt a halállományok növekvő mennyisége és minősége, valamint a 800 ezer fősre bővült magyar horgásztársadalom is jól mutatja - tette hozzá.
"Új lehetőség kapujában állunk azzal, hogy sikerült elérnünk, a balatoni hal újra kapható, és ezzel a branddel újra bekerülhet a köztudatba" - fogalmazott a miniszter. Megjegyezte, hogy a tavaly elnyert uniós oltalmat csak a Balatonból, vagy a Balaton vízgyűjtő területén lévő tógazdaságokból származó, kereskedelmi forgalomba kerülő ponty és fogassülő termékek élvezhetik.
A Balaton vízgyűjtőjén tógazdaságokkal rendelkező Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) és a Halker Kft. együttműködési megállapodásának köszönhetően mostantól az éttermek és vendéglátóipari egységek kínálatában is megjelenhetnek a Balatoni hal jelzéssel ellátott termékek. A fogyasztói kör bővítése, a lakossági igények kielégítése a következő hónapok feladata - ismertették a sajtótájékoztatón.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.