Május közepéig az országban található valamennyi autóbusz-állomásán végez a tavaszi nagytakarítással a Volánbusz, a napi takarításhoz képest emelt szinten tisztítják meg a várótermeket, az utasfogalmi helyiségeket, a peronokat és az egyéb külső területeket is - közölte a közlekedési társaság szerdán az MTI-vel.
Kiemelték, a vállalat a fokozott tisztasággal a szolgáltatási színvonal emelésére, és lehetőség szerint a kórokozóktól mentes felületek biztosítására törekszik utasai és munkavállalói számára egyaránt.
Hangsúlyozták, a Volánbusz emellett folyamatosan végzi - a járványügyi adatok javulásától függetlenül - a kórokozók terjedését gátló fertőtlenítési feladatokat, a koronavírus-járvány elleni védekezés kezdete óta mintegy 338 ezer liter fertőtlenítőszert használtak fel erre a célra.
Az autóbusz-állomások és a járművek hagyományos takarítása mellett ózonos eljárások, valamint nanotechnológiás felületkezelés is segíti a fertőzés újbóli terjedése elleni védekezést.
A társaság továbbra is gondoskodik a védekezéshez szükséges eszközökről, kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból összesen több mint 107 ezer litert biztosított eddig, a kötelező maszkviseléssel érintett időszakokban pedig a szájmaszkok különböző típusaiból 1 millió 77 ezernél is többet osztott ki a munkatársaknak. Az állomásokon országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagoló szolgálja az utazók és munkavállalók biztonságát - ismertette a Volánbusz közleményében.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.