Annak érdekében, hogy a diákok személyesen is informálódhassanak az ösztöndíjprogramról, az NTK roadshow keretében látogat el 2022 január végéig számos hazai nagyváros középiskoláiba.
Decemberben országos tájékoztató roadshowra indul a Nemzeti Tehetség Központ (NTK), így a hazai középiskolák végzős diákjai személyesen is megismerhetik a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram nyújtotta lehetőséget - közölte a NTK Közhasznú Nonprofit Kft. csütörtökön.
A közlemény szerint az ösztöndíj azon kiemelkedő tehetségeknek szól, akik képességeik, tudásuk alapján a világ legrangosabb egyetemeire készülnek felvételizni, és akik vállalják, hogy megszerzett tudásukat tanulmányaikat követően hasznosítani fogják Magyarországon.
A több állomásból álló tájékoztató eseménysorozat a Miniszterelnökség, a Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter támogatásával, a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében valósul meg.
Annak érdekében, hogy a diákok személyesen is informálódhassanak az ösztöndíjprogramról, az NTK roadshow keretében látogat el 2022 január végéig számos hazai nagyváros középiskoláiba.
A tájékoztató eseményeken Ekler Gergely államtitkár, Rácz Zsófia helyettes államtitkár, valamint a Nemzeti Tehetség Központ szakmai kollégái tartanak részletes ismertetést az érdeklődő diákoknak.
A közleményben Papp Zsófiát, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetőjét idézve arra is felhívták a figyelmet, hogy "jelenleg is zajlik a jelentkezés a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram azon részére, amely a legrangosabb külföldi felsőoktatási intézmények felvételi eljárásában történő részvételét támogatja."
A jelenleg elérhető pályázaton hétszázezer forintig igényelhető vissza nem térítendő támogatás egyebek mellett a felvételi eljárás díjára, nemzetközi nyelvvizsga díjára, utazási költségre.
Az ösztöndíjra a 17-23 éves, kiemelkedően tehetséges hazai és határon túli magyar fiatalok jelentkezését várják.
Pályázni 2022. április 15-ig, de legkésőbb a keretösszeg kimerüléséig lehet. Jelenleg 47 fiatal tanul a világ különböző pontján a Stipendium Peregrinum ösztöndíjnak köszönhetően, többségük az Egyesült Királyságban - olvasható a közleményben.
Az ösztöndíjprogram részleteiről és a támogatás lehetőségeiről bővebben a Nemzeti Tehetség Központ oldalán, a https://ntk.hu/stipendium-peregrinum/ linken található információ.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.