Az augusztus 8-án véget ért olimpia után kedden kezdődik, és jövő vasárnapig tart a paralimpia Tokióban.
Az ép sportolók versenyéhez hasonlóan a fogyatékkal élők legnagyobb sporteseményét is gyakorlatilag zárt kapuk mögött bonyolítják le. A szervezőbizottság a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), a japán kormánnyal és a tokiói városvezetéssel egyeztetve múlt hétfőn döntött így a koronavírus-járványra hivatkozva.
Ennek ellenére nem lesznek teljesen üresek a lelátók, mert egy nevelési program részeként a helyi diákok kivételt képeznek. A tanulók jelenlétéről az iskolák vezetése egyeztet majd a szülőkkel.
A japán kormány egyébként múlt keddtől szeptember 12-ig meghosszabbította a koronavírus miatt a fővárosban, Tokióban elrendelt járványügyi szükségállapotot, egyben a korlátozásokat több más prefektúrára is kiterjesztette.
A paralimpia a fogyatékkal élő emberek számára rendezett legismertebb nemzetközi sportverseny, amely az olimpiai játékok mintájára jött létre (A siketlimpia és az értelmi fogyatékosok speciális olimpiája nem tartozik a paralimpiához.).
A paralimpia kifejezést, amelyet hivatalosan először az 1988-as szöuli játékokon használtak, eredetileg az angol paraplegic (bénult) és az olimpia szavak összetételével alkották meg. Később az előtagot a görög para (hasonló) szóval helyettesítették, utalva az ép versenyzőkével egyenrangú, párhuzamos játékokra.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) 2001-ben állapodott meg abban, hogy 2012-től mindig két héttel a nyári olimpiai játékok után, annak versenyhelyszínein rendezik meg a paralimpiát.
A tokiói lesz a XVI. paralimpia, a seregszemlén 160 ország 4400 sportolója verseng majd 22 sportágban
- atlétikában, asztaliteniszben, bocsában, cselgáncsban, csörgőlabdában, erőemelésben, evezésben, íjászatban, kajak-kenuban, kerékpárban, ötfős fociban (látássérültek labdarúgása), lovassportban, kerekeszékes kosárlabdában, kerekesszékes rögbiben, kerekesszékes teniszben, kerekesszékes vívásban, sportlövészetben, tekvondóban, tollaslabdában, triatlonban, úszásban és ülőröplabdában. A különböző sérültségi kategóriák miatt 540 számban tartanak majd eredményhirdetést.
A tollaslabda és a tekvondó újként került be a programba, melyből a hétfős labdarúgást és a vitorlázást vették ki.
A versenyek a keddi megnyitó után szerdán kezdődnek és a jövő vasárnapi záróceremónia előtt szombaton érnek véget.
A magyar színeket 37 versenyző, illetve egy ugyancsak sportolói státusban lévő kerékpáros kísérő, azaz guide képviseli.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.