Kérjük, fogadják meg a balesetmegelőzési szakemberek ajánlásait.
A tavaszi mezőgazdasági munkák során a települések be- és kivezető útjain, a szántóföldekről becsatlakozó földutakon várhatóan jelentősen megnövekszik a tehergépkocsik, valamint a mezőgazdasági munkákban résztvevő járművek száma. Ezen járművek vagy szerelvények nagy méretéből és alacsony sebességéből adódóan több helyen számíthatnak arra, hogy feltorlódik a forgalom. A munkagépek mögött haladó járművek vezetői közül sokaknak elfogy a türelme, úgy érzik, hogy kénytelenek előzni, ezáltal megnövekszik a balesetveszélyes szituációk kialakulásának lehetősége is.
Találkozhatunk olyan helyzettel is, amikor a megváltozott időjárási viszonyok következtében a munkagépek és a hozzákapcsolt vontatmány kerekei sarat hordanak fel úttestre, melynek hirtelen kikerülése, vagy a ráhajtás okozhatja a jármű megcsúszását.
Tanácsoljuk, hogy közlekedésük során legyenek figyelmesek és türelmesek! A mezőgazdasági járműveket fokozott óvatossággal közelítsék meg, az előzést körültekintőbben végezzék, és tartsanak nagyobb oldaltávolságot!
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.