Nyelvtanulásra is igényelhető lesz a diákhitel októbertől - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a műsorban elmondta, a Diákhitel 2-t, amely kamatmentes, képzési díjakra lehet felhasználni.
Idén körülbelül 24 ezer olyan diák van Magyarországon, akit önköltséges szakra vettek fel, és a 25 százalékuk igénybe veszi a Diákhitel 2-t.
Hozzátette, a kormány döntése nyomán a második gyermek megszületése után a hitel 50 százalékát, míg a harmadik gyerek után a teljes hitelt elengedik.
Még májusban jelentették be, hogy októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében.
Nyelvtanulásra 500 ezer forint vehető fel.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.