2024.03.28, Csütörtök
Húszezer friss felnőtt ingyen járhatja be Európát
index.hu

Húszezer friss felnőtt ingyen járhatja be Európát

mti

2019.05.02. 16:07

Újabb ingyenes utazási pályázatot hirdetett az Európai Bizottság az Európai Unió területén élő 18 éveseknek.

Hirdetés

Húszezer fiatal ingyenes utazási igazolványhoz juthat, hogy augusztus 1. és január 31. közötti időszakban legfeljebb 30 napos vakáció alkalmával felfedezhesse Európát, elsősorban vasúton. Jelentkezni május 16-ig lehet – közölte az EU egyik legfőbb döntéshozó szerve, a Bizottság.

A programra azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik 2000. július 2. és 2001. július 1. - e két dátumot is beleértve - között születtek.

A sikeres pályázók egyedül vagy legfeljebb ötfős csoportokban utazhatnak. Az utazást elsősorban vasúton ejthetik meg a szerencsés 18 évesek, de buszra, kompra, illetve kivételes esetekben a repülőgépre is szállhatnak, ha céélpontjuk máshogy elérhetelen lenne

Az Európai Bizottság 2018 júniusában indította útjára a DiscoverEU utazási programot, amely lehetőséget kínál az európai fiataloknak, hogy utazás során tanulásukat szolgáló tapasztalatokra tegyenek szert. A 12 millió eurós költségvetéssel indult kezdeményezés 2019-ben 16 millió euróval gazdálkodhat.

Országos hírekvasútutazásEurópai Unió