Még kedden is több helyen dolgoztak a vasárnap az országon átvonult vihar okozta károk felszámolásán a katasztrófavédelem és az áramszolgáltatók szakemberei - számolt be az M1 aktuális csatorna esti Híradójában.
Varjassy László, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az M1 Híradójában elmondta: még kedden is érkeztek a viharral összefüggő bejelentések. Azt mondta: reményeik szerint este mindenhol sikerül megoldani a problémákat.
Hozzátették: a katasztrófavédelem mellett az áramszolgáltatók is folyamatosan dolgoznak a vihar okozta károk elhárításán. Az orkán erejű szél sok helyen megrongálta a villany- és telefonvezetékeket. Több településen aggregátorokkal termelik az áramot, hogy a lakók tudjanak világítani és fűteni - hangzott el a hírműsorban.
A rendőrség adataira hivatkozva azt közölték: a szélvihar miatt jelenleg is több megyében akadozik az áramellátás. A rendőrség összesítése szerint kedden Csongrád megyében 13, Veszprém és Pest megyében két-két településen kellett vagy kell számítani áramkimaradásra.
A Híradó beszámolója szerint egyes településeken több napig is eltarthat a károk felszámolása és a helyreállítás. A Démász internetes oldalán közölte: megerősített szerelőcsapatok dolgoznak az üzemzavarok elhárításán. Ez szerintük több napig is elhúzódhat - írta az áramszolgáltató.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.