Országszerte több száz kilométer kerékpárút épülhet a következő években, emellett a megyei önkormányzatok a meglévő kerékpárút-hálózatok fejlesztésére is több milliárd forintot szánnak.
A Velencei-tótól a fejlesztéseknek köszönhetően hamarosan a Balatonig lehet tekerni. A tervek szerint Etyektől Füléig épül meg a kerékpárút, amely Balatonakarattyánál csatlakozik rá a Balaton kerülőre. Budapest - Etyek között készül majd kerékpárút.
Révész Máriusz , a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa számolt be arról, hogy az országos fejlesztések koordinálása érdekében a tárcán belül külön kerékpáros főosztályt hoznak létre. A várhatóan őszre megalakuló főosztály élére a kormánybiztos Berencsi Miklóst javasolta.
A kiemelt állami fejlesztések közé sorolta Révész Máriusz s Budapest-Balaton kerékpárút fejlesztését, a Balatont a Kis-Balatonnal összekötő kerékpárút fejlesztését, a Balatoni bringakör komplex fejlesztését, a Tisza-tó körüli kerékpárút hiányzó szakaszának kiépítését, valamint az Eurovelo 6 útvonal Rajka-Dömös, Szentendre-Budapest, Dunakeszi-Budapest, Budapest-Érd-Százhalombatta szakaszainak komplex fejlesztését. A fejlesztésekhez szükséges forrásokat uniós és hazai források biztosítják, a fejlesztések többsége 2018-ra megvalósulhat – mondta.
2018-ig országos turisztikai kerékpárút fejlesztési programot is kidolgoznak. Az országszerte egységes turisztikai útirányjelző táblarendszer kialakítását ősszel kezdenék el, hogy az a Bejárható Magyarország program információs rendszeréhez is illeszkedjen – tette hozzá.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.