2024.10.12, Szombat

A lakosság szolgálatában a felcsúti kisvasút

2016.05.02. 13:46

Átadták a Felcsút és Alcsút között közlekedő Vál-völgyi kisvasutat. A beruházás 600 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással valósult meg. Ezzel együtt összesen hét kisvasút épült ki Magyarországon uniós projektek keretében az elmúlt években.

Az 1970-es években felszedett vasutat még az 1800-as években hozták létre Bicske és Székesfehérvár között. Az új kisvasút ennek a vonalnak csak egy rövid, a felcsúti Pancho Aréna és az Alcsúti Arborétum közötti szakaszán épült meg. A távlati cél, a korábban használt nyomvonal felélesztése, ezzel a térség turisztikai fejlődésének megindítása. Ehhez más kisvasutak mintájára a vasúttal kapcsolnák össze a helyi turisztikai és szórakoztatóközpontokat.

Az átadás után Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak beszélt a kisvasút Bicskéig történő bővítéséig. Hozzátette, a második szakasz ütemterve készen van. „Meglátjuk, hogy pénzünk is lesz-e rá, mivel jelentős önerőt kell vállalni, amelyet a mostani fejlesztéshez a futballakadémia alapítványa adott” – fogalmazott a kormányfő. Hangsúlyozta, ha a vonalat meghosszabbítják Bicskéig, odáig el lehet jutni a Budapest környéki körvasúttal vagy az elővárosi vasúttal. „Az egész országot várjuk ide a felcsúti kisvasúthoz” - mondta a miniszterelnök. 

Arra is kitért, Magyarországon tizenöt erdei kisvasút van, amelyekre 2015-ben nyolcszázezer ember váltott jegyet, amiből kitűnik, hogy a kisvasútra épülő turizmusra komoly igény van az országban. Az utóbbi években hét kisvasút épült, beleértve a szombaton átadott Vál-völgyit is. „Egyrészt fejleszteni kell a meglévőket, de van javaslat arra is, hogy a kisvasutak számát tovább növeljék” - mondta Orbán Viktor. 

Az elmúlt években az ország erdei vasútjai 2,7 milliárd forint értékben újultak meg: ez hét uniós projektet jelent, amelyek közül ötről - például a lillafüredi, a szilvásváradi és a Börzsönyben épült erdei vasútról - 2010 előtt született döntés.

mti

Galéria

Helyi hírekkisvasútFelcsútvál-völgy