2024.12.04, Szerda

Kecskeméti Bányais tanulók Erdélyben kirándultak

Bácsmegye

2018.06.21. 18:13

A Határtalanul! program anyagi támogatásának segítségével Bács-Kiskun megye legsikeresebb iskolájának egyik legjobb osztálya 5 napot tölthetett el Székelyföldön önköltség befizetése nélkül ( A pályázati forrás közel 5 millió Ft-ot biztosított).

A projekt célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról.

Az utolsó hónapok az iskolában mindig nehéznek bizonyulnak, de ebben az évben a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium 10. A osztályos tanulói még a korábbiaknál is jobban várták az iskola végét. Május 24. és 28. között az iskola egyik (tanulmányi- és sporteredményekben egyaránt) legeredményesebb közössége a székelyföldi életet, embereket, környezetet, nevezetességeket ismerhette meg, felejthetetlen élményeket és új barátokat szerezhettek.

A kirándulás előkészítéseként rendhagyó órákban tanultak a diákok Erdély történelméről, nagy irodalmi személyeiről. A tanulók annak érdekében, hogy az új ismeretekből még többet megjegyezzenek, prezentációt készítettek, legendákat gyűjtöttek a kirándulás során érintett városokról, melyeket bemutattak egymásnak.

A csapat 24-én hajnali 5-kor indult el Kecskemétről. Álmosan, de annál izgatottabban eredtek útnak. A határ után egy kicsivel felvették az erdélyi honismereti-vezetőt, aki a kirándulás során sok érdekességet mondott és remek poénjaival szórakoztatta a gimnazistákat. Pár órán belül Aradra értek, ahol megnézték a város emlékműeit és piacát. Az aradi vértanúk síremlékénél közösen elénekelték a Himnuszt. Körbejárták Déva, Medgyes és Segesvár városát, majd még az út során jutott idő Solyomvár melletti erőd megtekintésére is.

A Hintó Panzióba este 9 körül érkezett meg a busz. Mindenki fáradt volt, de az ízletes vacsora közben 40 ember nevetésétől zengett a szállás. Az első nap lezárása a szobák kiosztása volt. Este még kicsit beszélgettek, de hamar elaludtak a kimerültségtől.

A második nap reggel 6 órakor volt az ébresztő. Fél nyolcig készülődhettek, reggelizhettek a diákok, majd Székelyudvarhely nevezetességeit tekintették meg. Érintették a Szoborparkot, a Vasszékely szobrot, a Millenniumi-emlékművet és Orbán Balázs szobrát. Meglátogatták a Református Líceumot, ahol az iskola tanulói meséltek nekik az ottani életről, szokásokról és az intézmény történelméről. Az előadások után focimeccs keretein belül mérték össze a tudásukat az újdonsült ismerősök. A továbbiakban felkeresték az „Egy az Isten” múzeumot az unitárius szokások után érdeklődve. A sok látnivaló miatt aznap még a Hargitát is megmászták.

A hegyre traktor vitte fel őket. A traktoros túra bukkanókkal lett megfűszerezve, melyeken jókat nevetett a társaság. A csúcsra vezető út egy pillanatnak tűnt számukra. A Madarasi-Hargita csúcsáról a tanulók elé tárult látványra mindenki örömmel emlékszik vissza. Az utolsó „feladat” aznapra a közös tánc volt új barátaikkal.

A következő nap vidékre látogattak. Megnézték Tamási Áron sírját és az Emlékházát, ahol az író dédunokája mesélt az osztálynak. Tamási Áron érdekes történeteit nagy odafigyeléssel és teljes csendben hallgatták a tanulók. Ezt követően Kisbacon felé vették az útirányt. Közbenső programként még megálltak pihenni, egy tisztáson. Mielőtt tovább indultak volna Benedek Elek korábbi lakhelyére, sütöttek szalonnát és kicsit pihentek is. A nagy mesemondó életéről tarott előadás nagy hatással volt mindenkire. Az aznapi program keretében még meglátogattak egy vízimalmot és egy parasztházat, illetve hazafele még megnéztek egy fafaragó műhelyét, valamint egy református templomot is.

 

Utolsó előtti napon megcsodálták Szomáta mellett a Medve-tavat. Útközben legendákat hallgattak az ottani környezeti nevezetességekről, valamint megálltak Orbán Balázs sírjánál, ahol megnézték a székelykapukat és ismertetőt kaptak a kopjafákról. Miután körbejárták a Medve-tavat, Parajdra indultak, hogy túrázzanak a hatalmas belterű sóbányában. A kirándulóknak lehetőségük volt pingpongozni, sétálni, nézelődni. A bánya kijárata mellett vásárolt kürtőskalács mindenkinek nagyon ízlett. Sajnálatos módon ekkor viszont rosszra fordult az idő, ezért nem vállalták a veszélyt és inkább kihagyták a Sószorost. Visszaérkezve a szállásra, már nem esett az eső, így a kapott plusz időt az osztály nagy része focizással töltötte el. Utolsó este mindenki fáradtan, de boldogan ment lefeküdni.

A zárónap reggelén még az előző napokhoz képest is korábban kellett kelni. A busz pontban 7:00-kor hagyta el a Panzió udvarát. Hazafele az első megálló a Tordai-hasadék volt. Elképesztő volt mindenki számára az a látvány, amit a szoros nyújtott. Az egész kirándulást megkoronázta az ez a program. Egy kis időt eltöltöttek Nagyváradon is. A Tordai - hasadék átszelése tökéletes zárása volt a tökéletes útnak. Az hazaút során a csoport tagjai sokat nevettek, beszélgettek, a fáradtabbak aludtak is, de kijelenthetjük, hogy mindenki hihetetlenül jól érezte magát a teljes program ideje alatt.

 

Oltyán Kristóf


 

KultúraBányai Júlia Gimnázium