2024.03.28, Csütörtök

A magyarok nagyasszonyának pártfogását kérték a szentmisén

szekesfehervar.hu

2016.08.15. 10:17

Szent István országfelajánlásának évfordulóján, fogadalmi szentmisét celebrált Spányi Antal megyés püspök a székesfehérvári székesegyházban.

Hirdetés

A szentmisét megelőzően ünnepélyes keretek között vitték át a Magyar Szent Család ereklyéket a Püspöki Palotából a Szent István Bazilikába. Székesfehérváron őrzik 1777 óta Szent István fejereklyéjét, fiának Szent Imre ujjának csontereklyéje pedig 1930-ban került az egykori magyar királyi székhelyre. Szent István hitvese, Boldog Gizella csontereklyéjét pedig 2011-ben, a Családok Éve alkalmából ajándékozta a passaui püspök a székesfehérvári egyházmegyének. A hajdani koronázó városban így ereklyéikben újra egyesült az első magyar szent család.

 

 

A szentmisén a főpásztor megújította hazánk felajánlását Szűz Máriának, ahogy azt Szent István király tette 1038-ban a halála előtti napon, amikor trónörökös nélkül maradt az ország. 

 

"Fehérvár fogadalmi ünnepét üli a mai napon. Erre az ünnepre készült a város, sok munkával és egyéb áldozattal kívánta méltóvá tenni az emlékezést. Megnyitottuk az Osszáriumot, hogy nemzetünk nagyjainak földi maradványai előtt tiszteleghessünk. Ünnepi alkalmakat teremtve szeretnénk ünnepet hozni a városba, de még inkább a város lakóinak lelkébe, a polgárok szívébe. Hisz ennek megérzése, megtapasztalása nélkül csak múló búcsúi mulatság, amit teszünk. Értékek vannak ránk bízva, ezekkel kell nekünk okosan sáfárkodni. Nem elég csak őrizni, több kell: továbbadni, éltetni, mert ezek szent dolgok. Erőt adnak, megmaradáshoz segítenek." - fogalmazott szentbeszédében Spányi Antal püspök.

 

A megyéspüspök prédikációjában arról is szólt, hogy korunk sok feszültsége belső lelki elégedetlenségből fakad, ez okozza azt, hogy nem hallgatjuk meg a másik embert, nem fogadjuk el a véleményét és nem tudjuk életünket értékek szolgálatába állítani. "Sokszor magunknak élünk. És aki az életét magának meg akarja tartani, az elveszíti azt. Ez az élet törvénye. Szeretnénk mi is boldogok lenni és tudjuk mélyen, hogy ez nem elsősorban az anyagiaktól függ. Tudjuk, hogy jó a családban, hiszen erre vágyunk. Szeretjük a gyermeket, hiszen róla álmodnak a fiatalok.. De mégsem tudunk úgy élni a hétköznapokban, hogy ezek a vágyak, értékek a mieink legyenek." - hívta fel a figyelmet a püspök.

 

Augusztus 15-én, hétfőn  18 órakor a Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmisére várják a híveket a Székesegyházban. Hazánkban Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep, azonban a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn, 1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap 1948-ig még munkaszüneti nap is volt.

KultúraSzent Istvánnagyboldogasszony