2024.10.11, Péntek

Alice Cooper fellép a jövő évi Fezenen

mti

2016.11.14. 12:55

Húsz év után ismét Magyarországon ad koncertet Alice Cooper: a rocksztár a jubileumi, 20 éves Fehérvári Zenei Napok (Fezen) keretében, augusztus 3-án lép fel.

Alice Cooper valódi ikon a rockzenében, a Poison, a School's out vagy a No More Mr. Nice Guy slágerek révén világszerte ismert előadó több mint 40 éves pályafutása alatt csaknem 60 millió lemezt adott el.

 

A Fezen 1997-ben még Fehérvári Zenei Napok néven egy cirkuszi sátorban indult el, idén pedig több mint 100 fellépővel csaknem 40 ezer látogatót csábított Székesfehérvárra. 2017-ben szintén dupla nagyszínpaddal, külföldi és hazai sztárokkal várják a fesztiválozókat augusztus 2. és 5. között az egykori MÁV-pályán.
 

Alice Cooper (eredeti nevén Vincent Damon Furnier) 1948-ban született az Egyesült Államokban. 1964-ben alapította meg társaival első zenekarát Earwings néven, amit 1966-ban The Spiders-re, 1968-ban pedig Nazz-re változtattak. 1969-ben vette fel a zenekar és maga az énekes is az Alice Cooper nevet. Ugyanebben az évben fedezte fel őket Frank Zappa, aki hozzásegítette őket első lemezszerződésükhöz.

 

Greatest Hits című lemezük megjelenése után, 1974-ben feloszlott a zenekar és az Alice Cooper név onnantól kizárólag a szólókarrierbe kezdett frontembert jelentette. Legutóbbi lemeze 2011-ben jelent meg Welcome 2 My Nightmare címmel.
A zenész 2003-ban saját csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame sétányon, majd 2011-ben beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be.

 

 

KitekintőAlice CooperFehérvári Zenei Napok

Ajánljuk még