2024.12.04, Szerda

A Fejér megyeiek szeretnek madarászni

MTI

2016.10.06. 11:32

Mintegy hatmillió vonuló madarat számláltak idén a megfigyelő napokon.

A hétvégén tartott Európai Madármegfigyelő Napokon az országból Fejér megyében vettek részt a legtöbben.

Mintegy hatmillió vonuló madarat számláltak idén azok, akik október első hétvégéjén rögzítették megfigyeléseiket Európában és Közép Ázsiában.

Az idei akcióban 40 ország madártani szervezete, köztük Magyarország BirdLife képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt. Az összesített eredmények alapján több mint ezer helyszínen 24 ezernél több résztvevő 5,8 millió madarat figyelt meg - közölte az MME szerdán az MTI-vel.
    

Magyarország ismét jól szerepelt az országok közötti játékos versenyben: a résztvevők tekintetében az első, a helyszínek számát tekintve a harmadik, a látott madarak számlálásában ötödik helyen végzett. A legtöbb helyszínről a hollandok végeztek megfigyeléseket, a legtöbb madarat pedig a svédek rögzítették.
    

A leggyakoribb három madárfaj Magyarországon a seregély, a füsti fecske és a nyári lúd volt. Az idei legérdekesebb megfigyelés a Hortobágyról érkezett, ahol a Magyarországon ritka vendégként számon tartott rózsás gödényt látták. A legtöbb megfigyelési helyszín Budapesten, míg a legtöbb résztvevő Fejér megyében volt, a legtöbb madarat pedig Baranya megyében látták.

 

A megfigyelő napoknak lehetett volna még egy kuriózuma a rózsás gödényen kívül, de a szereplők túl későn, csak hétfőn érkeztek. Budapest XXII. kerületében két kóborló fakókeselyű állt meg pihenni. Szerdáig figyelhették meg őket a madarászok, azóta már továbbálltak.

Kitekintőmadármegfigyelésmadárvonulás

Ajánljuk még