2024.10.12, Szombat

Jeges sikereket aratott Székesfehérvár Debrecenben

2016.01.14. 11:54

Második alkalommal rendeztek január 9-10. között szinkronkorcsolyázó bajnokságot a debreceni Főnix csarnokban. A Székesfehérvári Curling Egylet Szinkronkorcsolya Szakosztálya ezúttal három csapattal nevezett a hétvégi megmérettetésre, amelyen két arany- és egy ezüstérmet szereztek a fehérvári szinkronkorcsolyások, tovább bővítve az éremkollekciót.

Az egészen kicsiktől a felnőttekig hét korosztályban tizenegy csapat mérte össze tudását a versenyen. Az eseményre többek között Budapestről, Miskolcról, Zalaegerszegről és Székesfehérvárról is érkeztek együttesek. Az első napon a Székesfehérvári Curling Egylet Szinkronkorcsolya Szakosztály Pingvin juvenil csapata versenyzett. A fiatalok nagy izgalommal készültek a viadalra: tavaly életük első bajnokságán ezüstérmet szereztek, idén pedig legalább ezt a helyezést szerették volna megtartani. Az elvárásokat felülmúlva rendkívül szoros versenyben sikerült az aranyérmet megszerezniük.

A verseny második napján a mixed-age kategóriában a Black Rose csapat lépett jégre. Az elmúlt szezonban bajnoki aranyat és nemzetközi versenyt is nyert csapatból az idei szezonban többen a válogatottban folytatták a versenyzést. Erre az elismerésre nagy büszkeséggel tekint az egyesület, azonban az így szükséges fiatalítás nagy kihívást jelentett a csapat számára. Az új korcsolyázók felzárkóztatása sikeresnek bizonyult, ugyanis lendületes és magabiztos programjukkal nagy sikert arattak mind a közönség, mind pedig a bírók tekintetében. Végül jelentős pontkülönbséggel szerzett aranyérmet a Black Rose.

Immáron több éve rendszeres résztvevője a magyar bajnokságnak az egyesület adult Icebreakers elnevezésű csapata is. Különlegességük, hogy a csapattagok mind felnőtt korukban lettek a szinkronkorcsolyázás rabjai. Kitartásuknak köszönhetően mára már több bajnoki ezüstöt és sikeres nemzetközi versenyt tudhatnak maguk mögött. Kiegyensúlyozott, vidám kűrjükkel ezüstérmet szereztek, és mint minden évben, most is ők kapták a versenyen a legnagyobb tapsot. A sikeres hétvégét követően a Székesfehérvári Curling Egylet Szinkronkorcsolya Szakosztály versenyzői tovább folytatják a kemény edzéseket, hiszen február végén még egy nagy megmérettetés vár rájuk a Budapest Kupa nemzetközi versenyen, melyet közel negyven csapat részvételével rendeznek meg Budapesten, a Tüskepalotában.

szekesfehervar.hu

Galéria