Mozgalmas napja volt pénteken a vízi rendőröknek a Velencei-tónál, összesen 22 embert mentettek ki a vízből - közölte szombaton a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Közleményük szerint péntek délelőtt a Lángi-tisztás elnevezésű vízterületen figyeltek fel három, az erős szél miatt sodródó túrakenura. A bennük tartózkodó 19 embert a rendőrök vitték a partra, majd a kenukat is kivontatták.
Szintén délelőtt egy 64 éves budapesti férfi a Nagy-tisztás elnevezésű részen sodródott el a szörfjétől, mialatt másodfokú viharjelzés volt érvényben. A szörföst a vízirendőrök kimentették.
Délután pedig két nőre figyeltek fel, akik a másodfokú viharjelzés alatt erős szélben próbáltak szörfdeszkán evezve kijutni a vízből. A 64 éves kalocsai és a 21 éves érdi lakost a rendőrök hajójukkal partra vitték.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a fürdőzés és a vízi sportok szabályainak betartása, a viharjelzés figyelése, tudásunk korlátainak ismerete. A baj még így is megtörténhet.
mti/fejervar

Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.