Ezúttal az ünnepelt készül meglepetéssel, sok két és négylábú baráttal.
Április 13-án vasárnap egy vidám nyílt nappal ünneplik meg a Sóstó Vadvédelmi Központ harmadik születésnapját. Ismeretterjesztő programokkal, standokkal, érdekes előadásokkal, madárgyűrűzéssel várnak minden kedves érdeklődőt.
A programon lesz egy kis pihenőpont is, ahol lágy gitárszólamok mellett kapcsolódhatnak ki a látogatók.
A Zeneszigeten Ambrus László (l’ambrosio) mediterrán dallamokat, és flamenco ihletésű, saját kompozíciókat játszik és interaktív beszélgetés is lesz a zeneszerzésről és a flamenco világáról.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.