A Károlyiak egykori rezidenciájának állagmegóvása a cél.
Több fronton zajlik a felújítás tavaly év vége óta a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban az IM PRODUCT Kft. kivitelezésében – derül ki a közbeszerzési adatokból. Az eredetileg klasszicista stílusban épült, majd később barokk-eklektikus stílusjegyekkel felruházott 239 éve felépült kastély állaga az államosítás után teljesen leromlott, majd a Nemzeti Kastélyprogramban született újjá, jelenleg állagmegőrző munkálatok zajlanak.
A díszudvar két oldalteraszának karbantartása az előző év végén zajlott le. A homlokzat felújításába beletartozott többek között:
a veranda mennyezetének, a profilos holkerpárkánynak és főpárkánynak vakolatjavítása,
a homlokzati vakolat renoválása,
a bádog attikacsatorna teljes rekonstrukciója vörös rézlemezzel,
valamint a homlokzatfestés javítása szilikátfestékkel a javított vakolatfelületeken.
A meglévő főzőkonyha gépi karbantartása is a kivitelezés része. Villamos és légtechnikai szinten újítják fel a berendezéseket, eszközöket.
A kiemelten védett műemlék csipketeraszának fémszerkezete, illetve annak műszaki állapota megkívánta a tartószerkezeti és restaurátori javításokat, kiegészítéseket.
A terasz öntöttvas tartóelemeinek teljes cseréje részleges bontással volt megoldható. Terv szerint ideiglenes tartószerkezeteket építettek a kapcsolódó rézbádogos és homlokzatjavítási munkák elvégzéséhez.
„Elkészült a rozsdakezelt, fehér felületfestés, de a kivitelező késése miatt a statikai javítások befejezését el kellett halasztanunk két hónappal, február végére”
– mondta el a feol.hu munkatársainak Károlyi György, az állagmegóvást mintegy nettó 48 millió forint értékben megrendelő Károlyi József Alapítvány képviseletében. Hozzátette: márciusra a tervek szerint be is fejezik az építkezést és már csak a felújítás eredményét láthatják majd a kastélyba érkezők.
A Károlyi Kastély jelenleg szállodaként működik, történeti kiállítást is találunk benne, és kulturális programok helyszíneként is gyakran használatba veszik. Érdekesség, hogy a műemléképület a ’60-as években a "Déltől hajnalig" című filmdráma forgatási helyszínéül szolgált.