Új korszak köszönt be a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának életében azzal, hogy már nem az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, hanem az Alba Arénában fogadja ellenfeleit az osztrák ligában (ICEHL), illetve a Bajnokok Ligájában.
Amint a klub keddi sajtótájékoztatóján elhangzott: az új aréna kizárólag ülőhelyekkel rendelkezik, ám három szektort (0A, 0P, 0B) azon szurkolók számára tartanak fenn, akik a jövőben is állva szeretnék megtekinteni a mérkőzéseket. A megalakuló Fehérvár AV19 Fan Club a 0A szektorból buzdítja majd a csapatot.
Miután a múlt héten ismertté vált a Volán BL-menetrendje, a klub megkezdi a bérletértékesítést. Az első ütemben a bérletesek számára nyílik lehetőség a vásárlásra. Az ICEHL alapszakaszára érvényes bérletek felnőtteknek 50-75 000, gyermekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 25-37 500, a BL-bérletek 16-22 000, illetve 8-11 000, míg a mindkét sorozatra érvényes bérletek 64-95 000, illetve 32-47 500 forintba kerülnek.
A 2024/25-ös szezon első hazai tétmérkőzésére szeptember 12-én kerül sor, míg az osztrák liga várhatóan szeptember 20-án rajtol.
Újdonság, hogy a Hydro Fehérvár AV19 mérkőzéseire az új szezontól a jegymester.hu oldalon lesznek elérhetők a belépők. A csapat esetleges playoff-szereplése esetén a klub a későbbiekben ad tájékoztatást a vásárlás részleteiről. Júliustól már az online térben, a korábban bérlettel még nem rendelkezők számára is megnyílik a vásárlási lehetőség, majd augusztustól ismét elérhető lesz a személyes vásárlás az Alba Arénában, valamint ekkor kezdődik meg a BL-bérletek értékesítésre is.
A klub korábbi ígéretének megfelelően a bérletértékesítés első szakaszában lehetőséget ad a bérletesek számára arra, hogy először válasszanak helyet a csapat új otthonában.
Az együttes háza tájáról származó információ, hogy a jövőben mégsem lesz a Fehérvár játékosa Markus Phillips. A kanadai hátvéd a 2023/24-es szezon előtt érkezett és 45 találkozón 14 pontot szerzett. Bár a légiós még az idény lezárása előtt elkötelezte magát a Volánhoz, az otthonában töltött nyári felkészülés alatt jelezte, más klubban, egy magasabban jegyzett bajnokságban, az osztrák ligán kívül kívánja folytatni a pályafutását. A fehérváriak a szerződésben foglalt jogukkal élve kompenzációs feltételekkel hozzájárultak a játékos klubváltásához és dolgoznak a hátvéd pótlásán.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.