A MÁV Előre három szoros játszmában legyőzte a vendég Pénzügyőrt a férfi röplabda Extraliga vasárnapi játéknapján, ezzel továbbra is százszázalékos.
Rangadóhoz méltón kezdték a mérkőzést a csapatok, a hazaiak igyekeztek elszakadni ellenfelüktől, 10-7-et követően azonban a fővárosiak visszakapaszkodtak, majd 19-21-re már ők vezettek. A MÁV Előre Foxconn a szett végén újra belelendült, és Redjo Koci vezetésével 25-23-ra fordította meg az állást - derült ki a mavelore.hu honlapján megjelent tájékoztatásból.
A Pénzügyőr SE egyértelműen bosszúra szomjazva érkezett a pályára a második felvonásban, ami meg is látszott a kezdetekben. Jókay Zoltán vezetőedző együttese 4-7-es előnyt harcolt ki, ezt követően viszont a MÁV Előre ismét megrázta magát, 18-12-nél pedig már sejteni lehetett a szett végkimenetelét. A fehérváriak az elsőnél simábban, 25-19-re húzták be a második játékrészt.
A harmadik szettben már mindent egy lapra feltéve próbáltak visszajönni a mérkőzésbe a vendégek, aminek sokáig úgy látszott, hogy meg is lesz az eredménye. A Pénzügyőr SE 14-20-ra is vezetett, de ekkor a fehérvári csapat ismét újítani tudott. Először 24-23-ra majd 25-24-re is vezetett a MÁV Előre Foxconn, ellenfele azonban nem adta könnyen magát. A kék-fehér alakulat végül 28-26-ra nyerte meg az utolsó felvonást, így harmadik összecsapását is szettveszteség nélkül húzta be a 2023/2024-es idényben.
„Nehéz mérkőzés volt. Tipikus vasárnapi összecsapás. A nyitásokban még elég sokat rontunk, és nyitásfogadás után is sokkal jobban pontra kellene váltani a támadásainkat. Természetesen egy edző sosem lehet elégedett, az eredménynek azonban örülök. A harmadik szettben a fordítás, amit véghez vittünk, azt gondolom, hogy elárul mindent arról, mire lehet képes a csapat” – nyilatkozta Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a mérkőzés után.
MÁV Előre Foxconn – Pénzügyőr SE 3-0 (25-23, 25-19, 28-26)
Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok
MÁV Előre Foxconn: Szabó, Koci, Eke, Janke, Tarnóczy, Fazekas. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Ambrus, Boa, Dileo, Sebestyén, Péter, Szávai. Vezetőedző: Dávid Zoltán.
Pénzügyőr SE: Solti, Kovács, Majoros, Kiss, Keen, Rása. Csere: Kozhuharov (liberó), Kispál, Székely, Tóth, Kövessy, Szalai, Mihálovits. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
Férfi Extraliga, alapszakasz, 3. forduló:
MÁV Előre Foxconn-Pénzügyőr SE 3-0 (23, 19, 26)
TFSE-Dág KSE 0-3 (-18, -18, -22)
korábban:
Fino Kaposvár - Vidux-Szegedi RSE 3-0 (17, 11, 17)
DEAC-DKSE 3-0 (11, 16, 14)
MEAFC-Miskolc - GreenPlan-VRCK 0-3 (-22, -14, -17)
A tabella:
1. Fino Kaposvár 3 - 9-0 9 pont
2. MÁV Előre Foxconn 3 - 9-0 9
3. Dág KSE 2 1 8-4 7
4. Kecskeméti RC 2 1 7-3 6
5. DEAC 2 1 8-5 6
6. GreenPlan-VRCK 2 1 6-3 6
7. Pénzügyőr SE 2 1 6-5 6
8. Vidux-Szegedi RSE 2 1 6-7 4
9. TFSE - 3 2-9 1
10. MAFC-BME - 3 1-9 0
11. MEAFC-Miskolc - 3 1-9 0
12. Dunaújvárosi KSE - 3 0-9 0
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.