Hatodik mérkőzésén is vereséget szenvedett a kontinentális elit amerikaifutball-ligában a Fehérvár Enthroners: a European League of Football (ELF) hatodik fordulójának vasárnapi játéknapján a magyar csapat 60-6-ra kapott ki Berlin Thunder otthonában.
A két csapat a szezon első fordulójában Magyarországon találkozott egymással, a vendégek akkor 36-3-ra diadalmaskodtak. A fehérváriak támadósorát ezúttal már az amerikai Kevin Doyle irányította, aki a héten érkezett a Koronázókhoz.
A fehérvári gárda első magyar csapatként indult el a legjobb európai együttesek számára létrehozott ligában, amelyben 12 mérkőzésből álló alapszakaszt rendeznek. A bajnokságban kilenc ország 17 együttese vesz részt három csoportba osztva. A csoportgyőztesek, valamint a további három legjobb csapat jut a rájátszásba, amelynek első körében az első és második kiemelt nem lép pályára.
Az Enthroners a következő fordulóban szabadnapos lesz, ezt követően pedig július 23-án a cseh Prague Lionst fogadja a székesfehérvári First Fielden.
Példaértékű ötéves pályára tekinthet vissza a PREbeton Zrt., amely pár fős cégként indulva mára havi 5000 köbméteres gyártással büszkélkedhet. A vállalat alapvetően a Market Csoport igényeinek kiszolgálására jött létre, ugyanakkor a folyamatos fejlődésnek köszönhetően itt az ideje, hogy a piac szélesebb körben is megismerje a termékeiben és a technológiájában rejlő lehetőségeket.