Az EU elnökséget betöltő Franciaországból, valamint Csehországból és Monacoból érkeznek a rendezvény díszvendégei.
Június 3-a és 5-e között rendezik meg a 18. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat a Fehérvárcsurgói Arborétum és Károlyi Kastélyparkban – olvasható a fejer.hu-n. A nívós esemény központi témái a klímaváltozás és a biológiai sokféleség lesznek. A szakmai programok mellett kerti kiegészítők, növények, kézműves termékek vásárával, botanikai sétával és családi programokkal várják a közönséget. A fesztivál fókuszpontjában idén az európai és magyar kertörökség áll, így az újonnan létrehozott Magyar Kertörökség Alapítvány elnöke, Dr. Herczeg Ágnes is részt vesz a rendezvényen.
A Károlyi Kastélyparkban zajló 18. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napoknak az EU elnökséget betöltő Franciaország, valamint Csehország és Monaco lesznek a díszvendégei. A június 3-i, pénteki nyitónap első részében 10 és 14 óra között a szakma képviselőit várják, majd pénteken 14 és 19 óra között, illetve június 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap 9 és 19 óra között tart nyitva a rendezvény a nagyközönség számára.
A szakmai programok mellett kerti kiegészítők, növények, kézműves termékek vására várja a látogatókat, valamint a korábbinál nagyobb számban, különböző témákban lesznek botanikai séták, a gyermekprogramok pedig a környezettudatosságra nevelés jegyében zajlanak. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénteken és szombaton 17 órakor ad koncertet a kastélyparkban.
A részletes program megtekinthető a Károlyi József Alapítvány honlapján.
(forrás: okkfehervar.hu, fotók: karolyikastely.accenthotels.com, karolyi.org.hu)
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.