Már az is kiderült, hogy melyik cég kivitelezi az új apartmanokat és teniszpályákat is tartalmazó beruházást.
Az Ingatlan Gyám 2019 Zrt. a TED-en közzétette a Hotel Lovasberény fejlesztésére kiírt közbeszerzés eredményét. A beruházást a Gesztelyi Építőipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. kivitelezi nettó 3,2 milliárd forintos szerződéses értéken.
A hirdetmény tételesen felsorolja, hogy a jelenleg 70 ágyas Hotel Lovasberény komplex megújításához mit kell elvégeznie a kivitelezőnek. Eszerint létrehoznak egy vadászati központot, különös tekintettel a lőfegyverek mozgatásával és tárolásával kapcsolatos feltételek maradéktalan teljeülésére.
A projektben ugyanakkor egy fedett wellnes-központ is megépül nettó 600 négyzetméteren, amely magában foglal medencét, pezsgőfürdőt, szaunát, szoláriumot, edzőtermet és öltözőket is.
A beruházás részét képezi a meglévő főépület felújítása is, akárcsak új apartmanok kialakítása. Ugyanakkor egy geotermikus energiaellátó rendszert is kiépítenek 24+12 db talajszondával.
A közbeszerzés mindezek mellett előírja két teniszpálya (egy fedett és egy nyitott), további sportpályák, egy játszótér kialakítását, valamint a helikopter leszállópálya felújítását.
Példaértékű ötéves pályára tekinthet vissza a PREbeton Zrt., amely pár fős cégként indulva mára havi 5000 köbméteres gyártással büszkélkedhet. A vállalat alapvetően a Market Csoport igényeinek kiszolgálására jött létre, ugyanakkor a folyamatos fejlődésnek köszönhetően itt az ideje, hogy a piac szélesebb körben is megismerje a termékeiben és a technológiájában rejlő lehetőségeket.