Nagy sikerrel zárult a mintegy egy hónappal ezelőtt indított online állatvédelmi felmérés, 260 ezernél is többen mondták el véleményüket.
Az Agrárminisztérium és a Miniszterelnöki Kabinetiroda által indított online felmérés alkalmával Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott, hogy az állatvédelem talán még soha nem kapott akkora figyelmet, mint a XXI. században, így az eszközöknek is huszonegyedik századiaknak kell lenniük. A tárcavezető szerint a kitöltések kiemelkedő száma a társadalmi összefogás súlyát mutatja és rendkívüli lehetőség előtt áll a terület.
Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy a „Közös ügyünk az állatvédelem” elnevezésű online felmérés alkalmával 262 772-en mondták el véleményüket, akiknek ezúton is köszöni, hogy időt szántak a kérdőív kitöltésére.
Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos rámutatott, hogy az állatvédelem területén meglévő kihívásokat csak közösen tudjuk megoldani. Tudni kell, melyik kikötő felé tartunk, mielőtt be akarjuk fogni a jó szelet, amely odarepít, ezért a problémák megoldásánál kulcsfontosságú lesz az együttműködés és a szakmai megközelítés.
Az online felmérés során beérkezett észrevételek és javaslatok beépülnek a Nemzeti Állatvédelmi Programba, amelynek megvalósításában hangsúlyos szerep jut majd az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanácsnak is.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.