Ezerötszáz fogyasztónál nincs áram Székesfehérváron, mert egy szerda délutáni baleset következtében ki kell cserélni egy villanyoszlopot - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Farkas-Bozsik Gábor elmondta, hogy a szolgáltató már hozzálátott a sérült oszlop cseréjének, amely várhatóan éjfélig, kora hajnalig tart. A munkavégzés közben a Farkasvermi úton teljes útzár lesz.
Sipos Mónika rendőrségi sajtóreferens korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a villanyoszlopnak ütköző gépjármű utasa a helyszínen meghalt, a sofőr megsérült.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.