Az október 23-ai forradalom emlékére készülő Magyar Advent című előadáshoz forgatnak videoklipet október 1-jén, szombaton Székesfehérváron. A produkcióhoz középiskolás diákokat keresnek.
Nagyszabású produkcióra készül Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Vörösmarty Színház: az 1956. október 23-ai forradalom emlékére Magyar advent címmel készítenek előadást, amelyet október 24-én, hétfőn mutatnak be a Hotel Magyar Király előtti téren.
Az előadás részét képezi egy videoklip, amelyet október 1-jén, szombaton 15 és 16 óra között forgatnak. A klipben szereplő 200 diák egy tömegjelenet megformálásában fog közreműködni.
Középiskolás diákok jelentkezését várják név és iskola megjelölésével a [email protected] e-mail címre. A további részletekről válaszlevélben tájékoztatnak. A forgatáson hétköznapi öltözetben kell megjelenni.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.