2020.01.20, Hétfő

Hirdetés

6000 kilométer közutat újítottak fel 2010-2019 között
pixabay - illusztráció

6000 kilométer közutat újítottak fel 2010-2019 között

MTI

2019.12.06. 20:31

Magyarországon 2010 elejétől 2019 végéig több mint 6000 kilométer útszakaszt újítottak fel, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint, ebből az idén a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásaiban 160 útszakasz újult meg összesen több mint 500 kilométeren 65 milliárd forintból - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikai államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hirdetés

Megjegyezte, a 2010 előtti időszakban évtizedes karbantartási lemaradás halmozódott fel a 32 ezer kilométeres országos közúthálózaton.

Mosóczi László hangsúlyozta, a közúthálózat szolgáltatási színvonala alapvetően befolyásolja az ország és egyes térségei,

Az államtitkár elmondta, hogy a kormány három párhuzamosan futó útfelújítási programban támogatja a hazai közutak műszaki állapotának javítását.

A 2016-ban hazai költségvetési forrásból indult Komplex Útfelújítási Programban a kormány az idén 16,4 milliárd forint többlettámogatást biztosított az eddig forráshiány miatt meg nem valósult projektekre. Ezzel a Komplex Útfelújítási Program teljes keretösszege meghaladja a 174 milliárd forintot, ebből 2016 és 2020 között több mint 550 útszakasz újul meg mintegy 1500 kilométeren - ismertette.

Elmondta, az uniós társfinanszírozású Terület- és Településfejlesztés Operatív Program (TOP) 55 milliárd forinttal támogatja az országos közutak korszerűsítését. A programban a megyei önkormányzatok bevonásával kijelölt 184 útszakasz műszaki állapota javul összesen 520 kilométeren.

A Magyar Falu Programban 2019-ben kezdődött meg a kivitelezés a vidéki bekötő- és összekötőutak korszerűsítésére szánt forrásokból. Ez idén mintegy 80 helyszínen több mint 220 kilométernyi útszakasz újult meg mintegy 26 milliárd forintból. A tervek szerint a részben az útdíj-bevételekből finanszírozott program éves keretösszege jövőre 50 milliárd forint lesz, a jövő évi munkák előkészítésére 2019-ben 2,5 milliárd forintot fordítanak  - mondta Mosóczi László.

A három útfelújítási programban 2016 és 2020 között 280 milliárd forintból több mint 900 útszakasz szolgáltatási színvonala javul több mint 2400 kilométeren - összegezte az államtitkár.

Mosóczi László szólt arról, hogy a kormány tavalytól hazai finanszírozással támogatja a legnagyobb terhelésnek kitett sztrádaszakaszok felújítását, 2018 és 2020 között összesen mintegy 30 milliárd forintból javítják az M1 és M7 autópályák egyes szakaszainak műszaki állapotát több mint 110 kilométeren. Példaként említette egyebek közt, hogy ebből több mint 3,4 milliárd forint költségvetési forrásból újult meg az M7 Balatonvilágos és Zamárdi között a Szlovénia felé vezető oldalon, összesen több mint 20 kilométeren. Az idén folytatódott a 2018-ban kezdett M1 autópálya rendbetétele Budapest és Tatabánya között, mindkét irányban összesen 71 kilométer szakasz újul meg 2020 végéig több mint 22 milliárd forintból.

Az ITM közlekedéspolitikai államtitkára elmondta azt is, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel üzemeltetésre és karbantartásra a 2016-ban öt évre megkötött közhasznúsági szerződés alapján összesen 400 milliárd forintnyi költségvetési forrást biztosítottak. A jövő év feladata lesz a szerződéses időszak tapasztalatainak összegzése, a bevált gyakorlat folytatása érdekében egy új megállapodás előkészítése.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a hosszú távú finanszírozás biztosítása lehetővé teszi a tervezhető, hatékony munkavégzést. Míg a hosszú távú szerződés első évében, 2016-ban 56,5 milliárd, addig idén már 89,5 milliárd forint állami forrás állt rendelkezésre a 32 ezer kilométeres közúthálózat üzemeltetési és fenntartási feladataira.

A Magyar Közút az idén több mint 133 ezer tonna aszfaltot használt fel a lokális burkolatjavításra, a gyorsforgalmi utakon mintegy 16 ezer tonna aszfaltot dolgoztak be. A tavaly kezelésükbe került csaknem 1000 kilométernyi külterületi kerékpárúton csaknem 200 tonna aszfaltot vittek fel. Az országos közúthálózaton a lokális- és nagyfelületű javítások során, a repedések kiöntésére, keréknyomvályúk megszüntetésére, felületi bevonatok készítésére csaknem 15 milliárd forintot fordíthattak - mondta Szilvai József Attila.

GazdaságútfelújításMagyar Közút Nonprofit Zrt.M7Magyar falu program