Újabb 68 korszerű autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya, a Volán Buszpark Kft. beszerzésének eredményeképpen tavasszal 25 Kravtex Credo autóbusz, nyáron pedig 43 Man/Neoplan gyártmányú jármű áll forgalomba.
A Volán Buszpark szerdai tájékoztatása szerint a Kravtex Kft.-től érkező 25 Credo Inovell autóbusz normál padlómagasságú, légkondicionált, 82 férőhellyel, ezen belül 51 ülőhellyel rendelkezik és wifivel felszerelt. A járművek a Dél-dunántúli Közlekedési Központ flottájába kerülnek.
A Man Kft. által gyártott 43 Neoplan busz, amelyben 50 ülést helyeztek el, szintén légkondicionált és wifi szolgáltatást is biztosít. Ezekkel a járművekkel a Dél-alföldi, Dél-dunántúli, Középkelet-magyarországi és Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ területén találkozhatnak az utasok.
A közleményben felidézik: a szerdán aláírt megállapodásokon túl a Volán Buszpark három eredményes, 17 milliárd forintot meghaladó értékű autóbusz-beszerzésének köszönhetően összesen 201 modern jármű áll ütemezetten forgalomba április végéig a Volánbusznál és a közlekedési központoknál.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.