Rekordforgalmat ért el a Praktiker tavaly, a magyar piacon 20 éve működő barkácsáruházlánc 47,8 milliárd forintos árbevétele 22 százalékkal, 8,6 milliárd forinttal meghaladta a 2016-os forgalmat - mondta Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft. ügyvezető igazgatója a társaság hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Hozzátette, idén további 10 százalék feletti növekedést várnak.
Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a tavalyi összforgalom 6 százalékát adta az online értékesítés, míg 2014-ben még csak 1,4 százalékos volt a részesedése. A társaság a webforgalom további erősödésére számít.
A Praktikernek 20 áruháza van Magyarországon, mintegy 1500 embernek ad munkát. Továbbra is 75-80 százalékos a magyar beszállítók aránya, és tervezik a hazai beszállítók számának növelését - közölte.
Az áruházlánc 2016-ban magyar tulajdonba került, többségi tulajdonosa a Wallis csoport, kisebbségi tulajdonosa Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgató.
A társaság 1,7 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el tavaly a 2016-os 500 millió után. Erre az évre 2 milliárd forint feletti adózás előtti eredményt várnak - ismertette Karl-Heinz Keth.
Hangsúlyozta, hogy a Praktiker 30,9 százalékról 33,1 százalékra emelte piaci részesedését a 135 milliárd forintosra becsült magyar barkácspiacon.
Tavaly mintegy 5 millió fizető vásárló fordult meg a barkácslánc áruházaiban, 15 százalékkal több az előző évinél. Az emelkedő magyarországi ingatlanvásárlási és felújítási kedv jelentősen hozzájárult a vásárlók számának, illetve a vásárlások átlagos értékének növekedéséhez - tette hozzá.
Az ügyvezető igazgató kiemelte azt is, hogy tavaly megkezdték áruházaik modernizációját.
A Praktiker tervezi újabb áruházak nyitását is, de ennek részleteiről Karl-Heinz Keth annyit mondott: nagy kihívás a megfelelő helyszínek megtalálása. A magyarországi "plázastop" törvény miatt elsősorban kisebb méretű áruházak nyitásán gondolkodnak.
Kérdésre válaszolva az ügyvezető igazgató nem zárta ki az esetleges külföldi terjeszkedést, de az elsődleges célnak magyarországi piaci pozíciójuk erősítését nevezte.
A kereskedelemben tapasztalható munkaerőhiánnyal kapcsolatban kitért egyebek mellett arra, hogy a Praktiker a béremelések mellett bónuszrendszert, valamint egyedi vállalati programokat dolgozott ki a munkatársak megtartása és motiválása érdekében.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.