2024.10.12, Szombat

Fejér megyében épít új elkerülő utat a Soltút és az S-Útvonal

ted.europa.eu, nif.hu

2017.02.28. 10:58

A 62. számú főút egy 2,9 kilométeres szakasszal lesz hosszabb, amivel Szabadegyháza-ipartelepet kerüli majd el. A projekt költsége több mint 3 milliárd forint.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a Soltút Kft. és az S-Útvonal Zrt. közös ajánlattevőket (a Szabadegyháza 2016 Konzorciumot) bízta meg a 62. számú főút Szabadegyháza-ipartelepet elkerülő szakaszának megépítésével. Az új nyomvonalon, 2,9 kilométer hosszan kétszer egy forgalmi sávval megépülő út kivitelezésének költsége nettó 3,2 milliárd forint. A munka a NIF honlapjának tájékoztatása szerint januárban megkezdődött, és várhatóan 2018 júliusában fejeződik be.

Az útvonalon ki kell alakítani:

  • egy száz méter hosszú különszintű kereszteződést a Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár vasúti fővonal felett, 2 db balra-kanyarodósávos közúti csomóponttal,
  • három, szintbeli közúti kereszteződést,
  • az ipartelepi kapcsolatot biztosító 125 méter hosszú, kétszer egy sávos csatlakozó utat,
  • 512 négyzetméternyi zajárnyékoló falat,
  • egy meglévő lakótelepi feltáró út szélesítését,
  • a közműveket, út menti fásítást, víztelenítést.
forrás: nif.hu

Az eredménytájékoztatóból az is kiderül, hogy az elkerülő út megépítésére a végül nyertes konzorciumon kívül a NIF Zrt. hat további ajánlatot kapott, méghozzá az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., a STRABAG Általános Építő Kft., az SDD Konzorcium (Dömper Kft., Subterra-Raab Kft., Pannon-Doprastav Kft.), a Duna Aszfalt Kft., a SWIETELSKY Magyarország Kft., valamint a Colas Út Zrt. - Colas Hungária Zrt. – Colas Közlekedésépítő Kft. közös ajánlattevők részéről.

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF)Gazdaságépítőipari cégekelkerülő útSzabadegyházaSoltút Kft.