2024.10.08, Kedd

Teljesen megújul és meghatározó európai szerepre tör a Nitrogénművek

magyarepitok.hu

2016.09.23. 15:21

Az idén 85 éves Nitrogénművek Zrt. 2004 óta teljes átalakuláson megy keresztül. A világmárkát gyártó magyar cég 140 milliárd forintos beruházásával 50 százalékkal bővíti műtrágyagyártását, telephelyeinek számát 13-ról 40-re emeli.

Két ütemben, 2004 és 2017 között összesen 140 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a műtrágyagyártó Nitrogénművek Zrt. pétfürdői gyárában. A projekt a tervezett ütemben halad, a második fázis lezárása 2017 nyarán várható. A magyar tulajdonú társaság a Veszprém megyei gyárában a helyszínen tartott tájékoztatót a beruházásról.

 

 Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Bige László, Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgató, Bige Zoltán, tulajdonos, Szilágyi János, Nitrogénművek Zrt. vezérigazgató és Kontrát Károly Pétfürdő és térsége országgyűlési képviselője, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese a gyáravatón

 

Négy új üzem, egy raktár és számos egyéb beruházás

A 2004-2007 közti első beruházási ciklusban 30 milliárd forint értékben egyebek mellett egy napi 1500 tonna kapacitású salétromsav üzem épült 6000 köbméteres savtartály parkkal és óránként 15 000 köbméter kapacitású hűtőtoronnyal.

A második, 110 milliárd forintos beruházási ciklus 2011-ben indult el egy 170 ezer tonnás ömlesztett műtrágya tárolásra alkalmas raktár építésével. Emellett megtörtént az ammóniaüzem primerbontó csövének cseréje, valamint felépült egy újabb csomagolóüzem. Ebben az időszakban készült el a 2,7 megawattos turbina generátor és a 24 megawatt teljesítményű turbógenerátor rendszer is.

2016-ra befejeződött az ammóniaüzem kapacitásnövelése napi 1400 tonnára, és folyamatban van egy napi 1150 tonna kapacitású savüzem építése, ez decemberben fejeződik be. Jövőre zárul a pétisóüzem rekonstrukciója, új semlegesítő, valamint dolomitüzem kapcsolódik a termelésbe.

 

13 országban 59 millió hektárra termelnek

A tájékoztatón Bige László elnök-vezérigazgató elmondta: a cégcsoport tizenhárom telephellyel rendelkezik, amelyet a következő 1-2 évben negyvenre bővítenek. Hozzátette: a Nitrogénművek teljes értékesítési piaca 13 országban 59 millió 680 ezer hektár. Pétisó-termelésük 2016-ban eléri az évi egymillió tonnát, ezzel piaci részesedésük 4,95 százalék. Jövőre a fejlesztéseknek köszönhetően 1 millió 470 ezer tonnára nő az éves kapacitás, piaci részesedésük így 7,28 százalék lesz.

Az elnök-vezérigazgató közölte: a jövőben a mostani gyár mellett mintegy 300-400 millió euró értékben új ammóniaüzemet terveznek.    

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter beszédében kiemelte, a Nitrogénművek Zrt. Magyarország legnagyobb és ilyen felszereltségben egyetlen műtrágyaipari komplexuma, termékei hatezer hazai termelőhöz jutnak el, lefedve a teljes magyar piacot. „A gyár növekvő exportjával és termékválasztékával európai viszonylatban is az egyik legfontosabb és legkorszerűbb gyártóvá válik” - tette hozzá a miniszter. Hangsúlyozta: a cég vezérterméke, a pétisó 1932 óta világmárka, amelynek hírneve ma is kötelez. 

 

Jelentős javulás a zöld mutatókban

Szilágyi János vezérigazgató elmondta, a savüzemi légszennyezésükben az ezredforduló óta a nitróza-kibocsátás 40 százalékkal, a szén-dioxid-kibocsátás 95 százalékkal, az üvegházhatást okozó dinitrogén-oxid kibocsátás 99,5 százalékkal javult a termelés 25-30 százalékos növekedése mellett.    

A Nitrogénművek Zrt. árbevétele tavaly közelítőleg 150 milliárd forint volt, a műtrágyagyártásból származó bevétel ebből 70-75 milliárd forint. Szilágyi János jelezte, a két fejlesztései ütem beruházásai által 2018-ra közel 50 százalékkal növelnék műtrágyatermelésüket. A vezérigazgató tájékoztatása szerint a vállalatnál több mint 670-en dolgoznak.

Gazdaságberuházásnitrogénművek