2024.04.20, Szombat

Életpályamodell, nagyobb anyagi megbecsülés

2016.07.05. 08:33

Július elseje a Közszolgálati Tisztviselők Napja.

Hirdetés

Július elseje a Közszolgálati Tisztviselők Napja. Ebből az alkalomból dr. Simon László, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője ünnepi kormánymegbízotti értekezleten szólt az e naptól hatályba lépő állami tisztviselői életpálya-modellről, a járási hivatalok szakembereit érintő illetményemelésről, és megköszönte a kormányhivatal munkavállalóinak erőfeszítéseit, áldozatkész szakmai munkáját.

Július elsejének története van. 1992. július 1-jén lépett életbe a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény. E napot 1997-től nyilvánították a köztisztviselők napjává, amely 2001-től munkaszüneti nap. 2011-ben az Országgyűlés úgy döntött, hogy július 1-jét – a köztisztviselőkéhez hasonlóan –, a kormánytisztviselők napjává is nyilvánítja. Munkaszüneti nappá nyilvánította július elsejét, a Közszolgálati Tisztviselők Napját – a korábbi, köztisztviselői törvénnyel összhangban – a hatályos, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény is. Azóta ez a nap a kormánytisztviselők, az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak számára is munkaszüneti nap – hangsúlyozta beszédében Simon László Fejér megyei kormánymegbízott a Megyeházán, a kormányhivatal dísztermében.
 
A Közszolgálati Tisztviselők Napja alkalmából tartott eseményen a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője utalt az állami tisztviselőkről szóló, 2016. évi LII. törvényre. Július elseje nevezetes dátum az idén, mivel ekkor vezetik be az új közszolgálati életpálya modellt, ami az előmenetel, az illetmény és követelmények szempontjából is új rendszert jelent.

Az illetmény-emelésről szólva kijelentette: a járási hivatali dolgozóké – átlagosan – közel 40 százalékkal emelkedik július elsejével. Az emelést, miként a Fejér megyei kormánymegbízott hangsúlyozta, differenciáltan történik. A legnagyobb, az 50 százalékot is meghaladó illetményemelésben a kis jövedelmű, de a „frontvonalban” dolgozó, középfokú végzettségűek részesülnek.

A felsőfokú végzettségűek járandósága több mint 30 százalékkal, a járási hivatalok osztályvezetőié pedig mintegy 15 százalékkal nő. A kormányhivatal főosztályainál dolgozók esetében 2017 januárjától lesz illetményemelés. Az illetmény-emelés megalapozott volt – mutatott rá a Fejér megyei kormánymegbízott –, hiszen a kormányhivatalokban dolgozók eredményesen, nagy szakmai hozzáértéssel, elhivatottan tevékenykedtek az elmúlt években és ebben az esztendőben is. Több olyan rendkívüli, kiemelt feladat végrehajtására vállalkoztak, amelyek nem kapcsolódtak szorosan feladat- és hatáskörükhöz. Példaként említette a földárveréseket, a gazdaságfejlesztést segítő fórumokat és a közigazgatás átalakítása érdekében végzett elméleti, előkészítő munkát.


A Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője szólt arról is, hogy a kormányhivatalok hatásköre a jövőben tovább bővül, bizonyos feladatokat pedig járási szintre csoportosítanak át.

Ezt követően dr. Simon László megköszönte a megyei kormányhivatal valamennyi munkavállalójának az áldozatos szakmai munkáját, erőfeszítéseit, és 39 szakembernek elismerő oklevelet, valamint tárgyjutalmat nyújtott át.

(Fejér Megyei Kormányhivatal - fotós: M.-Kiss Anikó)