2019.12.12, Csütörtök

Hirdetés

Alapkő letétel Martonvásáron

Alapkő letétel Martonvásáron

2016.01.26. 11:00

Hirdetés

Az idei év eddigi leghidegebb délelőttjén helyezte le dr. Simicskó István, honvédelmi miniszter, Tessely Zoltán, országgyűlési képviselő és dr. Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere a martonvásári sportcsarnok alapkövét.

A mintegy 570 millió forintos beruházásból, az új sportcsarnok építése mellett, a meglévő iskola kazánját is kiváltják, több, kisebb és korszerűbb kazánnal, valamint melegítő konyhát és iskolai ebédlőt is kialakítanak a főépületen belül. A MartonSport Nonprofit Kft., valamint a Martonvásár Város Önkormányzata által megrendelt munkákat a Horváth Építőmester Zrt. 2016. október 31-i kivitelezési határidővel vállalta. A pénzügyi forrás 70%-át a Hungrana Zrt. TAO-s felajánlása biztosította, amihez 30%-os önkormányzati önrész társul.

A sportcsarnok 1083 négyzetméteres küzdőtérrel rendelkezik, multifunkciós térrel, lelátókkal, öltözőkkel, zuhanyzókkal, ruhatárral, aulával, büfével, kazánházzal, hangosító szobával kiegészítve teljes alapterülete 2333 négyzetméter.

"Különleges sportcsarnok lesz ez, amely elsősorban a kézilabdásainkat szolgálja, de egyben minden sportolni vágyót is, és nem utolsósorban azokat a gyerekeket, akiknek a jelenlegi tornaterem már szűknek bizonyul." - mondta köszöntőjében a polgármester.

Ezután megköszönte a miniszter úr jelenlétét, egyben magyarázatot adott arra is, miért a honvédelmi miniszter az, aki ennél az alapkőletételnél jelen van. "A projekt elindulása idején sportért felelős államtitkárként ugyanis őt kereste meg városunk, valamint országgyűlési képviselőnk, Tessely Zoltán. Akkor ígéretet kaptunk tőle arra, hogy ezt a sportcsarnokot Martonvásáron megépíthetjük."

"Büszkén mondhatjuk, hogy az elmúlt öt – öt és fél évben minden harmadik településen valamilyen sportberuházás megvalósult. Tornatermek, tanuszodák épülnek és szerintem ez a helyes út, erre áldoznunk kell." - mondta dr. Simicskó István, honvédelmi miniszter, miután méltatta a polgásmester az ügy érdekében tett erőfeszítéseit.

Dr. Simicskó István szerint egy sportcsarnok nem arról a több száz millió forintról, nem is a benne lévő parkettáról, kézilabda kapuról, vagy kosárlabda palánkról szól. A sportpálya egy küzdőtér, az élet kicsinyített mása. Gyermekeinket pedig az életre neveljük a sporton keresztül. Ha helytáll egy kézilabda mérkőzésen, ha megtanul futni, cselezni, ha megtanul dobni, ütni, sportszerűen küzdeni, az életre készül fel játékos formában. Ezért a sport a Jóisten ajándéka, amivel élni kell. Helyes úton járunk, amikor a sportot szeretjük és támogatjuk.

Ha ezt megtanítjuk gyermekeinknek, sportot szerető nemzetből sportszerű nemzetté válhatunk.

Forrás: martonvasar.hu

 

 

Galéria

Helyi híreksportcsarnokmartonvásársimicskó