Nemzetközi díjat nyert a Citadella felújítása – 14.000 négyzetméternyi történelmi kőfelület újult meg

 

A Citadella megújítása különleges restaurátori és műszaki feladatot jelentett. A történelmi kőfalazatoknál nem egyszerűen a látható károsodásokat kellett kijavítani: először meg kellett érteni a problémák okait, a falazatok nedvességterhelését, a sók mozgását, valamint azt, hogyan lehet az újonnan alkalmazott anyagokat összehangolni a több mint másfél évszázados szerkezettel.

Erről beszélgettünk Ludányi Gábor okleveles kőszobrász-restaurátor művésszel, aki kőrestaurátori szakértőként vett részt a Citadella felújításának előkészítésében. Feladata annak meghatározása volt, hogyan lehet a történeti kőfalakhoz műemléki szempontból felelősen hozzányúlni.

 

 

Mit jelent egy ekkora műemléknél a kőrestaurátori szakértő feladata?

Egy műemlék helyreállítása mindig a tervezőasztalon kezdődik. A restaurátor szakvéleménye a tervezés része. Amikor a közbeszerzés előkészítéseként először megkerestek a Citadella ügyében, a feladat az volt, hogy felmérjük az épület állapotát, megértsük a problémáit, és kijelöljük azokat az elveket, amelyek mentén később a kivitelezés történhet. Sokan nem is gondolják, mekkora munka ez. Kutatás, diagnosztika, rengeteg helyszíni vizsgálat és sok olyan döntés, amelyhez nincs kész recept. Egy műemléknél először mindig azt kell megérteni, hogy mit látunk.

 

Mi volt a Citadella legnagyobb problémája?

A legtöbben önmagában a kő állapotát nézik, pedig a valódi probléma gyökere sokkal összetettebb környezeti rendszerből ered, a legnagyobb probléma természetesen a víz volt. A Citadella falai különösen kedvezőtlen helyzetben vannak. A belső és a külső terepszint között négy-öt méter különbség van, miközben az eredeti vízelvezető rendszer az évtizedek során gyakorlatilag megszűnt. A háborúk alatt többször feltúrták a területet, bunkereket építettek, a csapadékvíz-elvezetés megsérült vagy eltűnt.

A falak folyamatosan nedvességet kaptak a földtömegből. A víz pedig sókat szállított a kőbe. Ezek a sók jelentik a legnagyobb veszélyt: kristályosodnak, feszítik a pórusokat, lassan szétporlasztják a követ. Ez egy olyan folyamat, amely kívülről sokáig alig látszik, belül azonban folyamatosan dolgozik.

 

 

Lehet egy ilyen falat teljesen sómentesíteni?

Nem. Ez illúzió lenne. Egy ekkora, rendkívül vastag falazatnál teljes sómentesítésről nem lehet beszélni. Csak egy dinamikus egyensúlyi állapotot lehet előidézni, mivel a lefelé szélesedő falak kívülről is jelentős mennyiségű csapadékot kapnak, amely egy felszín közeli dinamikus nedvesedést és dinamikus száradást jelent. Ezt szintén nem lehet kizárni, mivel a formai adottságok miatt nincs a fal fölött olyan párkány, amely a közvetlen csapadéktól megmenti a falat. A cél az volt, hogy a külső oldalról bejutó csapadék és a belső víztömeg lehetőleg egymástól minél távolabb maradjanak, így ne induljon újra a felszín felé a sóáramlás. Ehhez először a víz útját kellett megszüntetni.

 

Ezért volt ilyen fontos a vízelvezetés?

Igen. A rekonstrukció egyik legfontosabb része valójában nem is a kő volt, hanem a víz. Új csapadékvíz-elvezető rendszer épült, drénrendszer készült, amely a beszivárgó vizet elvezeti a falaktól. Természetesen egy hegyre épült erődnél soha nem lehet azt mondani, hogy többé nem jut víz a szerkezetbe. De azt el lehet érni, hogy ne állandó víznyomás alatt működjön. Emellett a külső kőfelületek hidrofobizáló védelmet kaptak, hogy a csapóeső se okozzon újabb károsodásokat.

 

Hogyan kapcsolódik ehhez az anyagválasztás?

Egy több mint másfél évszázados műemléknél az új anyagok kiválasztása óriási felelősség. Nem elég, hogy egy habarcs ma jól működik. Kérdés az, hogyan fog együtt élni az eredeti kővel és főként az épületszerkezetbe eredetileg beépített egyéb anyagokkal és az azóta képződött káros vegyületekkel, sókkal húsz, ötven vagy akár száz év múlva. Ezért kellett pontosan meghatározni a tisztítás, a sótalanítás, a falazás és a restaurálás teljes folyamatát. A modern anyagok önmagukban nem jelentenek megoldást. A megfelelő rendszer kiválasztása a döntő.

 

Hogyan kerültek képbe a Mapei anyagai?

A tervezés időszakában találkoztam Habling Károllyal, és lehetőségem volt kipróbálni a Mapei restauráló anyagait. Engem mindig a műszaki paraméterek érdekelnek. Nem márkát keresek, hanem működő megoldást. Azok az anyagok kerültek be a műszaki kiírásba, amelyek megfeleltek azoknak a követelményeknek, amelyeket egy ilyen műemléki feladat megkövetel. A MAPE-ANTIQUE ALLETTAMENTO és a kapcsolódó restauráló rendszer ilyen volt. Használtuk még az ANTIPLUVIOL S és ANTIPLUVIOL W anyagokat. Mindkettő hidrofóbizáló, a csapadékvíz beszívódás ellen alkalmas, és nagyon jól bizonyítottak.

 

 

Te szobrász is vagy. Mit jelent ez a restaurátori munkában?

Én mindig azt mondom, hogy restaurátornak lenni inkább szemlélet, mint szakma. Van, aki hidakat tervez, van, aki templomokat. Én történeti épületekkel és műalkotásokkal foglalkozom. A restaurálásban egyszerre van jelen a művészet, az építészet, az anyagismeret és a mérnöki gondolkodás. Végső soron azonban ugyanarról szól minden munka. Arról, hogy amit ránk bíztak, azt úgy adjuk tovább, hogy a következő nemzedék is hitelesen találkozhasson vele.

 

Nemzetközi elismerést kapott a Citadella helyreállítása

A munka szakmai jelentőségét most nemzetközi elismerés is visszaigazolta: a Citadella felújítása a Mapei tagvállalatai között megrendezett Grand Prix 2026 nemzetközi verseny referencia kategóriájában Legjobb Projekt díjat nyert.

Az elismerés mögött ugyanakkor nem egyetlen anyag vagy technológia áll. A Citadella példája azt mutatja, hogy egy történelmi épület megőrzéséhez a károsodások okainak feltárása, a restaurátori és mérnöki tudás, a megfelelő anyagok kiválasztása és a szakszerű kivitelezés összehangolt munkája szükséges.

 

Nézze meg a helyszínen készült videót!