2024.04.19, Péntek
Novák Katalin: a fiatalok számítanak a segítségre
kormanyhivatal.hu

Novák Katalin: a fiatalok számítanak a segítségre

MTI, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, kormanyhivatal.hu

2019.09.24. 18:00

Július elseje óta már több mint ötvenezren igényelték a Családvédelmi Akcióterv valamelyik formáját – hangsúlyozta Novák Katalin. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hozzátette: a legfeljebb tízmillió forintos szabad felhasználású kölcsönként induló, majd a gyermekek születésével fokozatosan támogatássá váló babaváró hozzájárulást eddig több mint 32 ezren kérvényezték.

Hirdetés

Tízből kilenc pár a maximális tízmillió forintot veszi igénybe, az adatok alapján eddig összesen 217 milliárd forintot folyósítottak a kérvényezőknek – hangsúlyozta Novák Katalin. Hozzátette: a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával 13 ezren éltek, ami az államtitkár szerint azt mutatja, hogy a program valós igényekre reagál. A legalább háromgyermekes családok a hozzájárulással legfeljebb 2,5 millió forintot kaphatnak hétüléses új autó vásárlásához – egészítette ki.

Novák Katalin tájékoztatott arról is, hogy háromezren igényelték a jelzáloghitel elengedését. Július elsejétől az ingatlant terhelő hitelekből a második gyermek érkezése után egymillió forintot, a harmadik után négymillió forintot, minden további gyermek után pedig plusz egy-egy millió forintot ír jóvá az állam – fejtette ki.

Az államtitkár elmondta, hogy 2022 végéig hetvenezerre bővítik a bölcsődei férőhelyek számát, erre a hazai költségvetésből idén 9, jövőre pedig 11,5 milliárd forintot fordít a kormány. Emellett havi maximum 40 ezer forinttal segítjük azokat a munkába visszatérő szülőket, akik a munkavégzés idejére gyermeküket családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el, ezt a támogatást eddig több mint ezren igényelték – fűzte hozzá Novák Katalin.

A friss adatok szerint az 1818-as kormányzati hívószámra mintegy húszezer megkeresés érkezett a Családvédelmi Akciótervvel kapcsolatban – ismertette az államtitkár, majd hangsúlyozta: a telefonszámot továbbra is lehet hívni, ha valamilyen kérdés merülne fel a támogatásokkal kapcsolatban.

Novák Katalin szólt arról, hogy a kormány a családokat tartja a legfontosabbnak, ezért 2010 óta családközpontú politikát folytat. A fiatalok számítanak a segítségre, a Családvédelmi Akcióterv elemei iránt pedig továbbra is töretlen az érdeklődés – mondta. Az államtitkár hangsúlyozta: január elsejétől hatályba lép az akcióterv két új eleme is: a nagyszülői gyed és a négygyermekes édesanyák szja-mentessége.

Aktuáliscsaládvédelmi akcióterv