2024.10.12, Szombat

Elkezdte a 62-es főút utolsó láncszemét a Soltút és az S-Útvonal

magyarepitok.hu

2017.07.27. 12:45

A Székesfehérvárt és Dunaújvárost összekötő főúton a Szabadegyháza-ipartelepet elkerülő szakaszt építik fel.

2018 júniusától a teljes 62-es úton 90 km/órás sebességgel haladhatnak az utazók - derült ki a szsbadegyházi elkerülő út projektnyitó rendezvényén. A Soltút Útépítő Fenntartó és Kereskedelmi Kft és az S-Útvonal Építőipari Fővállalkozó Zrt. közös kivitelezésében megvalósuló szakasz költsége mintegy 3,2 milliárd forint.

A 2,9 kilométer hosszú kétszer egysávos szakasz elkészültével a 62-es út teljes rehabilitációja megvalósul. A perkátai és a seregélyesi elkerülő utak már elkészültek, egyedül Szabadegyházán kell lelassítaniuk az autósoknak Fejér megye két legnagyobb városa között haladva.

Simon László kormánymegbízott szerint a megyének különösen fontos az útvonal, amiből már csak ez a láncszem hiányzott. Kifejezte reményét, hogy a beruházóktól megszokott minőségben fog a fejlesztés megvalósulni.

Az előkészítési munkák jól haladnak, a humuszfelszedés zajlik, jövő héten pedig elkezdik a betonalapréteg lefektetését.

Az útvonalon kialakítanak:

  • egy száz méter hosszú különszintű kereszteződést a Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár vasúti fővonal felett, 2 db balra-kanyarodósávos közúti csomóponttal,  
  • három, szintbeli közúti kereszteződést,   
  • az ipartelepi kapcsolatot biztosító 125 méter hosszú, kétszer egy sávos csatlakozó utat,
  • 512 négyzetméternyi zajárnyékoló falat,
  • egy meglévő lakótelepi feltáró út szélesítését,
  • a közműveket, út menti fásítást, víztelenítést.

Egriné Ambrus Andrea, Szabadegyháza polgármestere többrendbeli aggodalmát fejezte ki az útszakasszal kapcsolatban, amely szerinte megnehezíti majd a közlekedést a település két része között. A beruházást felügyelő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szóvivője, Kiss Boglárka válaszában elmondta: sikerült szóbeli megerősítést szereznie arról, hogy az összeköttetéshez szükséges többszintes vasúti átjárót a gépjárműforgalom előtt is nyitva fogják tartani.

AktuálisSzabadegyházaSoltút Kft.S-Útvonal Zrt.62-es főút