2020.08.10
A szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető lesz a diákhitel jövő áprilistól - mondta a Diákhitel Központ vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
2018.03.07
A Magyarországon működő cégek sikere azon múlik, hogy a termelési tevékenységet a digitalizációval hogyan kapcsolják össze - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, Székesfehérváron, miután egyeztetést folytatott a városban működő legjelentősebb vállalatok vezetőivel.
2019.01.15
Az intelligens gyártási technológiák kezelését, menedzselését tanuló húsz résztvevő az Arconic Európai Keréktermék Kft. dolgozója és egy 320 órás tanfolyamon vesznek részt az egyedülálló digitális műhelyben. A 320 órás digitálisszakember-képzési program elvégzésével a résztvevők intelligens gyártási technológiák kezelésére, menedzselésére lesznek képesek.
2017.02.06
A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum intézményeiben tanulók száma egy kisiskola létszámával bővült az elmúlt hónapokban. A növekvő létszám ezúttal a most indult felnőttképzésnek, illetve az iskolarendszerben működő felnőttoktatásnak köszönhető.