A 19 fős mentőegység speciálisan képzett mentőkutyákkal vesznek részt a mentésben, azután pedig az egészségügyi ellátásban segítenek.
Biztonságban landolt a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Resuce24 egészségügyi- kutató és mentőcsapata Törökországban. A fehérvári Pavelcze Lászlóval és Klupács Péter mentőtechnikussal erősített csapat hétfőn valamivel este tíz után szállt fel és kedden délután érkezett meg a mentés helyszínére.
A mentőcsapat 19 főből és 8 speciálisan képzett mentőkutyából áll.
A Fehérvár Televízió stábja hétfőn az indulás előtt készített interjút a csapat vezetőjével, amely ITT megtekinthető.
A mentőcsapat tagjai egy nagyobb felfújható sátrat és áramfejlesztőket is vittek magukkal. Hét-tíznapos munkával számolnak, amelynek első időszaka kutatással telik, utána pedig az egészségügyi ellátást segítik.
A Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata 1999-ben és 2001-ben is dolgozott Törökországban, az akkori földrengések helyszínén.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.