Több mint 400 ezer forint gyűlt össze a Dunaújváros Kenyere jótékonysági akciónak köszönhetően január 1-je és március 31-e között. Az elmúlt negyedévben a vevők minden, ezzel a megjelöléssel ellátott burgonyás kenyér megvásárlása után 50 forinttal támogatták a Dunaújvárosi EPI Egyesületet.
Róka Sándor, a Szécsényi Pékség kereskedelmi vezetője ismertette, hogy az első negyedévben összesen 8311 darab város kenyere fogyott, így a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI egyesületének részére 415,550 forintnyi adomány gyűlt össze
Az összeget szimbolizáló csekket az egyesület elnöke, Szilágyi Ferenc vette át a polgármestertől, majd elmondta: a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel úgy véli, hogy az akció következő kedvezményezettjének, az Országos Mentőszolgálat Dunaújvárosi Mentőállomásának most sokkal nagyobb szüksége van erre a jótékony összegre, így Szilágyi Ferenc, a január és március között összegyűlt adományt a Dunaújvárosi Mentőállomásnak adta át, az epilepsziások pedig a következő negyed évben összegyűlt adományból részesülnek majd.
Pintér Tamás megköszönte a nemes gesztust a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesületének, mint mondta: „kétszer ad, aki gyorsan ad”. A polgármester hozzátette: a szokásos módon az összegyűlt összeget 500 ezer forintra kerekíti fel, 100 ezer forintot pedig személyes felajánlásként kíván az összeghez adni. Így a Dunaújváros és Környéke 04 Alapítvány összesen 600 ezer forinthoz juthat már most.
Kiss Miklós, a mentőállomás vezetője valamint Kubovics Árpád a 04 Alapítvány kuratóriumi elnöke közösen mondtak köszönetet a Széchényi Pékségnek, az EPI Egyesületnek, az önkormányzatnak és Pintér Tamásnak. A felajánlott összeget a járvány elleni védekezésre és a napi működés zavartalan biztosítására tudják fordítani.
A jótékonysági akció pedig folytatódik: a következő hónapokban a Dunaújváros Epilepsziások EPI Egyesülete részesül a felajánlásból, a vásárlók minden Dunaújváros Kenyere megvásárlása után 50 forinttal támogatják az egyesületet.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.