2024.04.19, Péntek

További kétmilliárd forintot szán a kormány az új akadémiai agrár-innovációs központ felépüléséhez

2016.04.23. 08:14

További 2 milliárd forint támogatást nyújt a kormány az új, martonvásári agrár-innovációs központ felépüléséhez a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent határozatmódosítás szerint.

Hirdetés

További 2 milliárd forint támogatást nyújt a kormány az új, martonvásári agrár-innovációs központ felépüléséhez a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent határozatmódosítás szerint.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Agrártudományi Kutatóközpont új kutatási tömbjének kialakításával és egyes martonvásári agrárturisztikai fejlesztések támogatásával kapcsolatos kormányhatározat-módosítás szerint a miniszterelnök az MTA kutatási infrastruktúra fejlesztésének folytatásához - a jövő évi költségvetés terhére - további kétmilliárd forint biztosításával bízta meg a nemzetgazdasági minisztert. Ugyanezen célra - a korábbi határozatnak megfelelően - a 2016-os büdzséből egymilliárd forint jut.
Emellett az idei és a jövő évi költségvetésből 3-3 milliárd forint áll rendelkezésre az agrár-innovációs centrum új kutatási tömbjének, valamint 800 millió forint a látogatóközpont kialakítására. Utóbbinak a tervezett átadása 2018. március 31.  
A nemzetgazdasági miniszternek emellett április 30-ig biztosítania kell forrásokat egyes martonvásári mező- és erdőgazdasági hasznosítású földnek minősülő ingatlanok állami tulajdonba kerüléséhez, valamint a haszonbérleti jogviszony megszüntetéséhez szükséges 720 millió forintot.

forrás: mti / magyaridok.hu

Galéria

Gazdaságmartonvásári agrár-innovációs központagrárturisztika