2024.04.19, Péntek

városfejlesztés

Több mint 50 milliárdos fejlesztési forrás Székesfehérvár idei költségvetésében

2023.02.12

Helyi hírek

Székesfehérvár közgyűlése pénteki ülésén elfogadta a város 2023. évi költségvetését, amelynek főösszege megközelíti a 104 milliárd forintot, ebből fejlesztési, felújítási célokra 50,7 milliárd forint áll rendelkezésre.

Virágos Székesfehérvár - október 20-ig lehet pályázni növényekre

2021.10.11

Helyi hírek

Már tizenkettő éve támogatja Székesfehérvár Önkormányzata és Székesfehérvár Városgondnoksága a fehérváriak parkosítási törekvéseit a növényültetési pályázattal. A 2022-ben kiosztásra kerülő virágokra egészen október 20-ig lehet pályázni.

Döntés született Székesfehérvár kiemelt fontosságú fejlesztéseiről

2017.01.15

Magyarország Kormánya újabb fontos döntést hozott, ami a tervezett nagyberuházások előkészítését illeti. Gyorsabbá és egyszerűbbé válhatnak a fejlesztések (az Alba Aréna multifunkcionális csarnok, a kórházfejlesztés, a középiskolai campus, valamint az Árpád-ház Program) a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet alapján, hiszen nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekké nyilvánították ezeket a fejlesztéseket.

Befogadó játszótér épül Duaújvárosban

2023.11.19

Helyi hírek

Megkezdődtek annak a befogadó játszótérnek a kivitelezési munkálatai a Római városrészben, amely a Szerencsejáték Zrt. finanszírozásával és az önkormányzat támogatásával valósul meg.

A város, ahol meghallgatják a fiatalokat

2016.03.17

A város diákjainak szóló szóló városfejlesztési pályázatot hirdetett Fehérvár, amivel szeretnék megszólítani a székesfehérvári középiskolás fiatalokat, hogy egy projektterv keretében fejtsék ki véleményüket és terveiket a város fiatalok számára még élhetőbbé, modernebbé tételéről.

A lakosságot kérdezi Székesfehérvár önkormányzata a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiáról

2022.04.07

Helyi hírek

Az aktuális Európai Uniós támogatási ciklushoz kapcsolódó fejlesztési tervezéshez várják a kitöltött kérdőíveket, április végéig.  

Rekordot döntött Székesfehérvár költségvetésének főösszege

2017.02.10

2017. február 10-én Székesfehérvár képviselő-testülete elfogadta a város 2017-es költségvetését. A város ez évi költségvetése szolgálja a város biztonságát, a fejlesztések finanszírozását, valamint a városban és városért dolgozó munkavállalók megbecsülését.

Közel ezer új parkolóhely jöhet létre Székesfehérváron

2017.01.13

Székesfehérváron az ezer főre jutó gépjárművek száma 480, mely messze a legmagasabb az országban, és az EU-s átlagot is jelentősen meghaladja. A város ezért olyan megoldást keres a parkolóhelyek kialakítása során, mely valamennyi gépjárművel közlekedőt szolgál. Ennek érdekében a következő három évben összesen 1000 új parkolóhely jön létre Székesfehérváron.

A kéznyomát hagyta Veszprém épített örökségében a Hónap Mérnöke - Interjú

2023.07.31

Helyi hírek

Pályafutása egy Balaton-felvidéki présházból indult, 14 éve pedig a VEMÉV-SZER Építő és Szerelőipari Kft.-t erősíti szaktudásával, tapasztalatával. Legyen az modern kivitelezés, műemlékvédelmi vagy speciális projekt, mindegyikben talál izgalmat és kihívást. A júliusi Hónap Mérnöke megtanulta élvezni az utat, a kivitelezés teljes folyamatát. Munkáihoz gyakran kötik korábbi emlékek, érzelmek, melyek egészen különleges pluszt adnak a napi munkához. Nagy Gábor projektvezető arról is beszélt, cége számára nagy büszkeség, hogy városuk, Veszprém felvirágoztatásában részt vehettek, mint generálkivitelezők.