2024.03.28, Csütörtök
Idén Dunaújváros ad otthont Magyarország legnagyobb rockzenei flashmobjának
cityrocks.hu

Idén Dunaújváros ad otthont Magyarország legnagyobb rockzenei flashmobjának

MTI

2020.01.27. 21:03

Idén Dunaújvárosban rendezik meg Magyarország legnagyobb rockzenei flashmobját, a CityRocks Produkciót, amelyen csakúgy, mint a 2018-as szegedi és a 2019-es kecskeméti nagykoncerten, ezúttal is több százan fognak élőben együtt zenélni.

Hirdetés

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint "Magyarország legnagyobb rockzenekara" július 25-én lép fel a Szalki-szigeten: a koncertre az ország minden tájáról, a határon túlról és külföldről is érkeznek majd zenészek, akik egyszerre fogják eljátszani és elénekelni az előre kiválasztott dalokat. A nagyszabású eseményt a Music Television magyar szerkesztősége is támogatja, így a programot MTV CityRocks 2020 - Dunaújváros néven rendezik meg.

Gajda Ferenc főszervező az eddigi két rendezvényről elmondta: mind országosan, mind pedig nemzetközi szinten óriási sikert arattak, hiszen a helyszíneken 5-10 ezer néző előtt játszott a több száz zenészből álló zenekar, a koncertekről készül kisfilmeket pedig 50 milliónál is többen látták világszerte.

A szervezők szerint az óriászenekar létszáma folyamatosan emelkedik: amíg Szegeden négyszázan, addig Kecskeméten már ötszázan zenéltek együtt. Az eddigi koncerteken a legfiatalabb résztvevő hat, a legidősebb 71 éves volt, és jelen voltak a profi zenészek mellett kisiskolások, tinédzserek, többgyerekes anyukák, apukák, illetve otthon saját örömükre zenélő amatőrök is.

A közlemény idézi Pintér Tamás polgármestert, aki emlékeztet arra, hogy Dunaújváros a könnyűzene, a rockzene egyik fellegvára, számtalan országosan ismert zenekar és zenész otthona. Bejelentette, hogy a kecskeméti polgármesterhez hasonlóan ő is jelentkezni fog a nagyzenekarba.

A rendezvényen hangszeresként vagy énekesként bárki részt vehet, az ezzel kapcsolatos információk a www.cityrocks.hu weboldalon találhatók meg.

KultúraDunaújvárosFejér megyeCityRocksrockzene