2024.03.28, Csütörtök

Szűz Mária kortárs ábrázolásaiból nyílt kiállítás Székesfehérváron

MTI

2018.03.29. 06:00

Szűz Mária kortárs ábrázolásaiból nyílt kiállítás Székesfehérváron, a Csók István Képtárban: a több mint félszáz alkotó munkái között szobrokat, kerámiákat, textilműveket, festményeket, grafikákat és fotókat egyaránt láthat a közönség.

Hirdetés

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatában megvalósuló Boldogasszony-vándorkiállítás székesfehérvári állomásán Szász Jenő, az intézet elnöke azt hangsúlyozta, hogy a tárlat célja a nemzet megmaradásának zálogát jelentő kereszténység és keresztény kultúra megmutatása az egész Kárpát-medencében. Mint mondta, a megmaradáshoz összetartozásra van szükség, amelyet Mária jelképez.

Úgy vélte, manapság a Szűzanya erejére különösen szükség van, mert Európában olyan ideológia került előtérbe, amely "a keresztény értékeket, a nemzet és a család gondolatát feláldozza a humanitás oltárán".

"Valljuk, hogy a szépség, a jóság, az igazság, a hűség, a boldogság és a hazaszeretet mentén boldogulhatnak az emberek a jövőben" - fogalmazott Szász Jenő.

Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök emlékeztetett arra, hogy Mária tisztelete egyidős a keresztyénséggel, miközben az egyházmegye területén minden kétséget kizáróan első szent királyunk honosította azt meg.  Beszélt arról is, hogy Szent István a halála előtt felajánlotta országát Máriának. Kiemelte, hogy ez nem egy elkeseredett tett, hanem a hit cselekedete volt, mert az "utolsó kapaszkodó helyett az ég és föld közötti legerősebb kapocsban bízott".

Vargha Tamás fideszes országgyűlési képviselő szerint a tárlat azt bizonyítja, hogy a magyarság összetartozásának megerősítésére kiválóan alkalmas a művészet. Hozzátette: a magyarság a zsidó-keresztény kultúrkör és értékrend mentén maradhatott fenn évszázadokon át és nem kétséges, hogy ez a jövő útja is.

A kiállítás kurátora, Tóth Norbert szerint a kiállítás egy teljes és kerek világba enged betekintést egy olyan korban, ahol "a közös értékek lerombolása zajlik".

Megemlítette, hogy a kutatóintézet két éve 55 kiemelt kortárs művészt kért fel arra, fogalmazzák meg a Boldogasszony összetett képét. A művek elkészültek és a művészek "létrehoztak egy csodát, ami azt üzeni, hogy csak a Boldogasszonyba vetett hit által lehetünk erősek és szabadok".

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet kezdeményezésére született vándorkiállítást első alkalommal 2015-ben láthatta a közönség a budapesti Várkert Bazárban. A tárlatot a jubileumi Mária-év, a csíksomlyói Szűz Mária-kegyszobor felállításának ötszázadik évfordulója alkalmából hozták létre.

Az elmúlt években magyarországi és külhoni helyszíneken is láthatták már a tárlatot az érdeklődők, Székesfehérváron május 2-áig tekinthető meg.

Az ábrázolások között megjelenik a festészet, a grafika, a szobrászat, az ötvösmunka, a kerámia, a textil és a fotó is. Többek között látható Jankovics Marcell grafikája, Kő Pál, Melocco Miklós és Párkányi Raab Péter szobrai, Gyulai Líviusz, Cseh Tamás és Orosz István grafikái, Kubinyi Anna és Péreli Zsuzsa textilművei, Petrás Mária kerámiája, Haris László és Kunkovács László fotói, Somogyi Győző, Incze Mózes és Kárpáti Tamás festményei.

Galéria

KultúraSzékesfehérvárkiállításSzűz MáriaBoldogasszony-vándorkiállításkortárs ábrázolás