2024.03.28, Csütörtök

Élménydús napokra készülhetnek a fehérváriak

mti

2017.09.15. 08:00

2017. szeptember 16-án és 17-én levéltári tárlatvezetések, filmbemutató, fényfestés, koncertek, belvárosi séták várják az érdeklődőket a Kulturális örökség napjai (KÖN) program keretében Székesfehérváron.

Hirdetés

Az Árpád Fürdő épületét 8 és 10 óra között félóránként járhatják be a látogatók, akik az alagsor titkaival ismerkedhetnek meg. A Fejér Megyei Levéltárban óránként indulnak a vezetések, a Rác utcában található szerb ortodox templom egész nap, a Hiemer-ház vasárnap délután várja a látogatókat.

A zenekedvelők két koncertet hallhatnak a hétvégén: a Vox Mirabilis Kamarakórus szombaton a Fő utcai Rendház díszudvarán, vasárnap a szerb ortodox templomban ad hangversenyt. A Barátság moziban filmbemutató lesz vasárnap: Faragó Annamária dokumentumfilmes, író filmjét a Menaságra repülj. című alkotást vetítik le.

A Szent István Király Múzeum is részt vesz a KÖN programsorozatában, ezért az összes székesfehérvári kiállítóhely ingyenesen látogatható, miközben Fejjel nagyobb mindenkinél címmel Szent László és III. Béla királyról lesz előadás szombat délelőtt a Rendházban.

Esténként egyedülálló fényfestés lesz látható a Nemzeti Emlékhely mauzóleumának homlokzatán, a háromdimenziós, animációs film az egykori koronázó templomot jeleníti meg.

Belvárosi sétákra is várják a közönséget: szombaton a Nemzeti Emlékhelytől indulva Fehérvár középkori szakrális helyeit kereshetik fel Reich Szabina régész vezetésével, aki a föld alatt rejlő egyházi épületekről mesél majd. Szintén a Romkerttől indulva, Kulcsár Mariann vezetésével a ciszterci, a ferences, a szemináriumi templom és a Székesegyház történetével, szépségeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A vasárnapra tervezett túrákon Aba-Novák Vilmos és Székesfehérvár kapcsolatáról beszél egy-egy séta keretében a Színek és színek megint című kiállítás két kurátora, Izinger Katalin és Gärtner Petra.

Vasárnap délelőtt a Nemzeti Emlékhelyen nyílik meg A Koronázási Bazilika története című tablókiállítás, amely interaktív formában, újszerű látványvilággal, kézbe vehető tárgymásolatokkal mutatja be a bazilika építésének és feltárásának történetét.


Forrás: mti

KultúraSzékesfehérvárprogramokörökségvédelem2017Kulturális Örökség Napja